Az Öregtemplom szakrális jellege is helyreáll, hiszen a felújítás után a premontrei szerzetesek is visszatérnek a kolostorba.

Eredményesen zárult a Zsámbék Város önkormányzata által kiírt, a Zsámbéki Öregtemplom és környezetének megújítása című nyílt tervpályázati eljárás – írta Lánszki Regő országos főépítész és építészeti államtitkár Facebook-bejegyzésében. A győztes Közti Zrt. terve alapján eredeti szépségében lesz megtekinthető a középkori magyar templomépítészet egyik legikonikusabb, legszebb környezetben található példája.

Az Öregtemplom és a premontrei kolostor 1220 körül épült. Egyediségét adja, hogy a közép-európai klasszikus gótika egyik legszebb, legalább részben megmaradt emléke.

A háromhajós bazilika az 1753-as földrengéskor súlyosan megrongálódott. Möller István, a magyar műemlékvédelem egyik legjelentősebb alakja 1889-ben hozzákezdett a restauráláshoz. Bár remek munkát végzett, de tervei ellenére nem sikerült újjáépíteni a templomot.

A közel 300 éves pusztulás és az elmúlt évtizedek összességében eredménytelen beavatkozásai miatt összeomlás fenyegeti a pótolhatatlan műemléket. Ezért a Zsámbéki Önkormányzat az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) támogatásával nyílt tervpályázatot írt ki, amelyre 17 pályamű érkezett.

A Közti Zrt. győztes pályázata téglakiegészítéssel rekonstruálja a templomot, amellyel finoman jelzi a modern műemléki szempontoknak megfelelően, hogy hol történt kiegészítés.

Az ÉKM elkötelezett a műemlékvédelem megerősítése iránt, ezért önálló helyettes államtitkárságot kapott a terület, és az év végén tovább erősödik személyi állományában, emellett a műemlék-támogatás és -hasznosítás olyan koncepciója készült el, amely hosszú távon is biztosítja a fennmaradást.

Ennek jegyében újjáépül Magyarország egyik legszebb középkori temploma, így az érdeklődők Budapesthez közel látogathatnak majd meg egy középkori szentélyt.

A korábban szintén eredeti formájukban helyreállított, Jákon, Lébényben és Ócsán található templomokhoz hasonlóan a látogatók az Öregtemplom alapján is képet kaphatnak a középkori magyarországi építészetről. A templom szakrális jellege is helyreáll, hiszen a felújítás után a premontrei szerzetesek is visszatérnek a kolostorba.

vg.hu

Borítókép: A zsámbéki Öregtemplom
Forrás: vg.hu/Varga József Zoltán