Huszonhat évnyi rejtély, öt éven át tartó per, több tucat tanú és bizonyíték után első fokon született ítélet a Fenyő-gyilkosság ügyében.

Gyárfás Tamást hét év fegyházbüntetésre, Portik Tamást életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte Fenyő János médiavállalkozó 26 évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében csütörtökön első fokon a Fővárosi Törvényszék.

A médiavállalkozó-sportvezetőt, egykori tévés producert bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettében, míg a másodrendű vádlottat felbujtóként elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek. Mindkét vádlottat tíz évre eltiltották a közügyektől.

Gyárfás legkorábban a kiszabott büntetés kitöltésének négyötöde után helyezhető feltételesen szabadlábra, míg Portik legkorábban húsz év múlva szabadulhat feltételesen.

Az ítélet szerint Gyárfás megbízta az azóta más ügyekben jogerősen elítélt Portikot és Tasnádi Pétert üzleti riválisa, Fenyő János megölésével. Portik Tamás megszervezte a gyilkosságot, felbérelte a feladatra az azóta számos akkori, alvilági leszámolás ügyében már szintén jogerősen elítélt szlovák Jozef Rohácot, aki 1998. február 11-én hajtotta végre a merényletet.

Az Index helyszíni beszámolója szerint szigorú biztonsági intézkedések mellett vette kezdetét a Fenyő-gyilkosság utolsó felvonása, az ítélethirdetés. A bírót a rendőrség egyik lesötétített buszában hozták, Gyárfás Tamás szabadlábon, míg Portik Tamás a TEK munkatársainak gyűrűjében sétált be a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermébe.

Gyárfás arcán nyugodtság volt, körbenézett a termen, majd leült a vádlottak padjára. A már-már jól megszokott fehér ingben és öltönyben jelent meg.

Portik eközben rabruhában követte a fegyvereseket, még az utolsó pillanatban is próbált az ügyvédjével beszélni, majd beszólt a bírónak, hogy szerinte az ítélet már előre meg van írva.

Póta Péter tanácselnök figyelmeztette a hallgatóságot, majd hamar a lényegre tért, és közölte, hogy Portik Tamásnak új védője lett. Kiderült, hogy korábbi védőjének, Danicz Lindának a díját is megfellebbezte, majd megint elfogultsággal vádolta meg a bírót. Póta Péter új kizárási indítványként értékelte, hogy Portik kézzel írt egy dolgozatot a törvényszéknek. Alig öt perccel később már el is hangzott az ítélet.

A döntést röviden közölte a vádlottakkal szinte napra pontosan a gyilkosság huszonhatodik évfordulóján, az indoklás viszont hosszú órákon át tartott. Nem csoda, hisz tetemes mennyiségű irat keletkezett az elmúlt öt év tárgyalásairól, ahol Gyárfás Tamásból neves sportújságíróból lett a magyar kriminalisztika egyik legrejtélyesebb gyilkosságának feltételezett megrendelője.

Póta Péter először röviden, mindössze tíz perc alatt foglalta össze az emberölés előtti pillanatokat, mielőtt áttért volna a bizonyítékok értékelésére. Ismertette, hogy több mint fél tucat tanút hallgattak meg a törvényszéken, a vád és a védelem részéről több tanú meghallgatását is elutasította a bíró. Mind a két vádlott tagadta a bűncselekményt, ezért is volt kulcsfontosságú, hogy a meghallgatott személyek szavahihetők voltak-e.

Eközben Portik maga elé meredve hallgatta az indoklást, csak néha nézett fel a tanácselnökre, míg Gyárfás a telefonjába merült.

Klinikai szakpszichológus is vizsgálta a vádlottakat, és közölte, hogy Gyárfás Tamás manipulatív személyiség. Az úszószövetség egykori elnöke a poligráfiai vizsgálatot elutasította, azt feltételekhez kötötte. Póta azonban úgy véli, hogy Gyárfás tisztában volt azzal, hogy egy ilyen vizsgálat negatív hatással is járhatott volna.

Portik úr, jól van? – tette fel a kérdést a bíró az indoklás közben, amikor úgy vette észre, hogy a másodrendű vádlott kissé bágyadtnak tűnik. Portik közölte, hogy jól van, és hamar észrevételt is tett az elhangzottakkal kapcsolatban.

Póta indoklásában kitért arra, hogy amennyiben Gyárfás valóban ártatlan lett volna, úgy a sajtóhoz fordul, ahogy azt tette korábban is. Egy nyilvános szerepléssel tudta volna magát már korábban is tisztázni, ám a bíró szerint ezzel a lehetőségével nem élt az elsőrendű vádlott, mert volt takargatnivalója.

Portik már a fejét rázta, és próbált volna közbeszólni, amikor Póta kitért a férfi védekezéseire. A másodrendű vádlott egyszer ugyanis a rendőrséget vádolta, majd máskor a mentorára hivatkozott, amikor a hangfelvételekről beszélt.

Eredetileg még tavaly ősszel hirdetett volna ítéletet Póta Péter, ám Portik Tamás váratlanul sorra kezdte el kirúgni az őt képviselő ügyvédeket, hogy ezzel is húzza az első ítéletet.

Portik védője így rendhagyóan nem mondott védői beszédet, ellenben Gyárfás ügyvédje napokon át beszélt vitatott tanúkról és kétséges bizonyítékokról.

Gyárfás Tamás az utolsó pillanatban is az ártatlansága mellett érvelt, Portik viszont az utolsó szó jogán először albán maffiózókra próbálta terelni a gyanút, majd az ügyésznőt is gyilkossággal vádolta meg, mielőtt Pintér Sándort is szóba hozta volna.

Az ítélethirdetést megelőző tárgyalás az utolsó pillanatban fordult botrányosra, amikor Portik Tamás fia megtámadta a tárgyalóhoz érkező bírót. Valószínűleg ennek az akciónak is az időhúzás lett volna a célja, de ez már nem késleltethette az ítélethirdetést. A bíróság csütörtöki döntése után valószínűleg a vádlottak és az ügyészség is fellebbez, így az ítélőtáblán folytatódhat Fenyő János meggyilkolásának ügye.

Index.hu