A magyarok csatlakozása a konzervatív frakcióhoz gyökeresen átformálhatná a brüsszeli politikát, hiszen így a nacionalista, euroszkeptikus és bevándorlásellenes ECR a harmadik legnagyobb frakcióvá válhatna az unióban.

Európa néhány vezető jobboldali politikusa, köztük az olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni szívesen fogadná a Fideszt Strasbourgban, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) táborában – írja a Bloomberg. A csoportot vezető Meloni és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki is tárgyalt ez ügyben az elmúlt hetekben Orbán Viktorral, a csatlakozás feltételeként szabva, hogy „a szókimondó magyar kormányfő” változtasson az álláspontján többek között Ukrajna kérdésében.

Egy ilyen lépés gyökeresen átformálhatná a brüsszeli politikát, hiszen a fideszes képviselőkkel együtt a nacionalista, euroszkeptikus és bevándorlásellenes ECR a júniusi európai parlamenti választások után a harmadik legnagyobb frakcióvá válhatna az unióban, értelemszerűen nagyobb gazdasági-társadalmi befolyással.

Beszéltem erről Orbán Viktorral, és úgy tudom, hogy fontolóra veszi az ECR-be való belépést. Ha így történik, azzal még inkább képessé válnánk a cselekvésre egy jobb Európáért” – mondta egy interjúban Morawiecki, a lengyel Jog és Igazságosság parlamenti delegációjának vezetője.

Az ECR ez esetben nyolcvan nyolcvan parlamenti mandátumot szerezhetne, ha ma tartanák az európai választásokat, legalábbis a Europe Elects közelmúltban végzett közvélemény-kutatása szerint.

Az így kialakult nagy jobboldali koalíció számára ugyanakkor kihívás lenne az Ukrajnával kapcsolatos álláspontok összehangolása, „különös tekintettel arra, hogy Magyarországot az EU leginkább Kreml-barát kormánya vezeti, míg az ECR többi tagja határozottan támogatja Kijevet. Különösen igaz ez a Jog és Igazságosság pártra, amely jelenleg a legtöbb mandátummal bír az ECR-tömbben” – vélik a cikk szerzői.

Morawiecki szerint ugyanakkor a különbözéseknél fontosabbak a közös célok: több jogkör az egyes országoknak, az uniós bürokrácia mérséklése, nagyobb biztonság a bevándorlás visszaszorításával, és kevésbé önkárosító politika minden területen.

Ez a stratégia, írja a Bloomberg, ugyanakkor kockázatot is rejt az európai politikában újonc Meloni számára, hiszen „az öt ciklus óta hatalmon lévő Orbánt – az EU leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnökét – nem könnyű megzabolázni. Különösen azért, mert maga is arra törekszik, hogy egyesítse a kontinens nacionalista pártjait”.

A magyar miniszterelnöknek ráadásul nincs túl jó tapasztalata a brüsszeli szövetségkötések terén, hiszen három évvel ezelőtt a Fidesz kiszorult az Európai Néppártból.

Orbán Viktor nem olyan ember, akit könnyen meg lehet puhítani. Ha csatlakozik az ECR-hez, az egy nagyon világos jelzés lesz arról, mit képvisel a tömb” – hangsúlyozta egy interjúban az EU szociális jogokért felelős vezetője, a szocialisták választási kampányának vezetője, Nicolas Schmit is.

Orbán Viktor számára, állítja a lap, ugyanakkor rövid távon is előnyökkel jár, ha most köt egyezséget Meloniékkal, hiszen így nagyobb támogatottsághoz jutna az év második felében esedékes magyar uniós elnökséget megelőzően. A sajtónak adott legutóbbi megjegyzéseiben a magyar miniszterelnök szerintük már majdnem kész tényként kezelte a megállapodást, a Fidesz csatlakozása a júniusi választások előtt mégsem valószínű.

Sok különböző fronton kell egyesítenünk erőinket, hogy megmentsük Európát. Az ECR mindenkit befogad, aki egyetért velünk az uralkodó liberális és baloldali csoportokkal szemben, amelyek a kontinens elpusztításában érdekeltek” – hangsúlyozta még mindezzel kapcsolatban Morawiecki.

Mandiner.hu

Borítókép:  Orbán Viktor kormányfõ (j) fogadja Giorgia Meloni olasz miniszterelnököt a Karmelita kolostorban 2023. szeptember 14-én.
Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher