Ezeknek a szülőknek legfőképpen a feltöltődés, a kikapcsolódás lehetősége hiányzik az életükből.
A közlemény szerint Magyarországon a becslések szerint 24 ezren élnek fogyatékossággal – életkortól függetlenül – egyszülős családban, közülük 16 ezren felnőttkorúak és 11 ezren vannak azok a felnőttek, akik nem tanulnak és nem is dolgoznak, így ők teljes mértékben a szülő támogatására szorulnak.
A sérült gyermeket nevelő egyedülálló szülők sokféle területen érzik, hogy segítségre lenne szükségük, de leginkább a feltöltődés lehetősége hiányzik az életükből
– idézik a közleményben az Egyszülős Központ és a Találj Magadra Egyesület közös felmérését.
Hozzátették: a központ üdülési lehetőséget hirdetett kifejezetten sérült gyermeket nevelő egyszülős családoknak. Március közepén 51 fő, összesen 17 család vehet majd részt egy 5 napos kikapcsolódáson a Kolping Hotel Spa & Family Resortban. A program a Mol-Új Európa Alapítvány 6 millió és a Magyar Kolping Családi Üdülési Alapítvány 2 millió forintos támogatásával valósul meg.
A közleményben kitértek arra is, hogy idén márciusban a sérült gyermeket nevelő egyedülálló szülőket egy új program keretében támogató csoportba hívják, ahol tematikus alkalmakon beszélhetik át az élethelyzetükben felmerülő kérdéseket, és segítenek nekik megoldásokat, válaszokat találni azokra.
MTI
Kiemelt kép: babafalva.hu