Szomorú hírt közölt a vízilabda-szövetség honlapja: elhunyt a Fradi pólóslegendája, a zöld-fehéreket egy életen át szolgáló sportember – Wiesner Tamást az FTC saját halottjának tekinti – írta meg a Magyar Nemzet.

Ő maga volt a ferencvárosi vízilabda: a KSI-ből 1968-ban került a klubhoz, ott töltötte teljes felnőtt játékos-pályafutását, később pedig két évtizeden át szolgálta a klubot szakosztályvezetőként, amikor a csapat újabb sikerkorszakát élte – emlékeztetett rá a waterpolo.hu.

A hetvenes években óriási kihívás volt a válogatott keretbe bekerülni – ahhoz pedig, hogy valaki világversenyekre, pláne olimpiára utazhasson, valóban a legeslegjobbak közé kellett tartoznia. Wiesner Tamásnak két Európa-bajnoki és egy világkupa-szereplés adatott meg: 1970-ben ezüstérmes lett, 1977-ben, a jonköpingi kontinensviadalon, illetve az 1979-es rijekai vk-n pedig az aranyérmes együttes tagja volt.

Tamás maga utóbb így vallott erről az időszakról, amikor még tizenegy fős csapatokat lehetett nevezni a nagy viadalokra:

Annyi klasszis kortársaként nem szégyen, hogy a tizenkettedik-tizenharmadik voltam a sorban. Ha nosztalgiázom, abból főzök, amim van, és jóllakok vele, nincs hiányérzetem. Voltam Európa-bajnok, világkupagyőztes, a Fradival nyertünk KEK-et, szuperkupát, nincsenek véletlenek, ennyire voltam kódolva

– idézte fel Wiesner Tamás korábbi szavait a szövetség honlapja.

A zöld-fehérek valóban kupaspecialistának számítottak akkoriban: a Vasas és az OSC mellett a bajnoki cím elérhetetlen volt akkoriban, ugyanakkor a kupában sokszor meglepetést okoztak. És nem csak itthon: 1974-ben, 1977-ben és 1979-ben elhódították a KEK-serleget, sőt az utóbbi két sikert követően megrendezett európai szuperkupadöntőben sikerült legyűrniük az aktuális BEK-győztest is (előbb a Canottieri Napolit, majd a Vasast).

Wiesner Tamás a kilencvenes években vállalt ismét komoly szerepet imádott klubjánál, és szakosztályvezetőként főszerepe volt abban, hogy a zöld-fehérek négy év alatt három európai kupadöntőben játszhattak, és két vesztes LEN-kupa-finálét követően 1998-ban sikerült elhódítaniuk a KEK-serleget. Sőt, 2000-ben sikerült az, amit játékosként sohasem élhetett át: a Fradi fiatal együttese óriási meglepetésre legyőzte az előző négy évben diadalmaskodó, topfavorit BVSC-t a bajnoki döntőben.

Tamás még évekig szolgálta a Fradit – 2011-től immár szakosztályelnökként –, a klubnál töltött 41. szezonja során egy ízben megjegyezte: „Én vagyok itt a legidősebb nem nyugdíjas.” Egyszerre volt keménykezű klubvezető, elsőrangú üzleti érzékkel (és hetedik érzékkel) és az örök bohém, akitől mindig számíthattunk néhány ironikus megjegyzésre, hiszen nála a jókedv számított minden élethelyzet alapvetésének.

Ez azután sem változott, hogy végül csak elkövetkeztek a nyugdíjasévek – az uszodától azonban nem szakadt el, rendre találkozhattunk vele a fontosabb mérkőzéseken. Tavaly jött a szörnyű hír, hogy agyvérzést kapott – hamarosan viszont ő maga mondhatta a jót is: a gyógyulás útjára lépett. Hittük, ez így is marad, és még sokáig láthatjuk őt a lelátókon, arcán azzal a sosem hervadó mosollyal.

Most nincs mosoly, nincs jó hír, csak a gyászhír – Tamás is átköltözött a régi csapattársakhoz, egyköri elnökéhez, Szivós Istvánhoz, örök cimborájához, Csapó Gáborhoz és a többi, sajnálatosan korán elment kortárshoz.

A Magyar Vízilabda-szövetség a honi pólós közösség nevében osztozik a Wiesner család gyászában – nyugodj békében, Tamás – írta a waterpolo.hu.

A Ferencváros bejelentette, hogy Wiesner Tamást a Ferencvárosi Torna Club saját halottjának tekinti.

Borítókép: Wiesner Tamás (Forrás: Fradi.hu)