A Republikon Intézet felmérése szerint már a DK népszerűségét ostromolja a Diákhitel Központ volt vezetőjének még be sem jelentett pártja.

A Republikon Intézet márciusi közvélemény-kutatása többek között arról szól, hogy kire szavaznának az emberek Magyar Péter pártja nélkül, és hogy változik az arány, ha feltűnik a színen egy még nem létező párt. A kutatásból kiderül, hogy 7 százalékponttal nőtt a biztos szavazók tábora, és 4 százalékponttal csökkent a biztosan nem szavazók aránya.

A Magyar Péter pártját még nem felvonultató listában az „egyéb pártra” a februári 2-2 százalék után márciusban már a népesség 8 és a pártválasztók 10 százaléka voksolt.

Mint írják, ebben a körben is érezhető volt már, hogy az ellenzéki pártok az összefogáson kívül mind veszítettek a népszerűségükből, mind a népesség egészére, mind a biztos pártválasztók körében mérve. A Republikon mérése szerint az első adat mindig az egész népességre, a második mért pedig a biztos választókra vonatkozik, így az alábbiak szerint alakultak a mérések:

• a Momentum 1 és 2 százalékpont esés mellett jelenleg 5, illetve 7 százalékon áll;

• a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 1 és 1 százalékpont esés mellett szintén 5 és 7 százalékon áll;

• a Jobbik mindkét helyen 2 százalékpontot esett, így a párt jelenleg 1 és 2 százalékon áll;

• az LMP támogatottsága 1-1 százalékot csökkent, jelenleg 2 és 3 százalékon áll;

• a Mi Hazánk népszerűsége csak a biztos pártválasztók körében csökkent 1 százalékkal, így jelenleg 6 és 8 százalékon áll;

• a DK népszerűsége nőtt egyedül 1-1 százalékkal, így továbbra is a legerősebb ellenzéki párt a maga 13 és 18 százalékával;

• az MSZP változatlanul 3 és 5 százalékon áll;

• a Párbeszéd csak a pártválasztóknál vesztett 1 százalékot, így jelenleg 2-2 százalékra mérik őket;

• a Fidesz továbbra sem tudott talpra állni a kegyelmi ügy után, hiszen 26 százalékon áll a teljes népesség körében, és 1 százalékot esve 36 százalékon áll a biztos pártválasztók körében.

A Nép Pártján, a Szocialisták és Demokraták, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Második Reformkor jelenleg annyira elenyésző, hogy maximum 1-1 százalékot tesznek ki mindkét csoportból, de van olyan párt, amelyik még ezt sem éri el. A bizonytalanok ebben a körben 27 százalékon álltak.

Jelenleg is zajlik Magyar Péter kormányellenes tüntetése a fővárosban. A volt igazságügyi miniszter exférje által vezetett egybegyűltek a Kossuth térre is csak nehézségek árán jutottak el, útközben ugyanis rossz utcán fordultak le. „Rossz utcán jöttünk be, ki az a hü…” – mondta Magyar Péter, majd gyorsan elfojtotta a hülye végét, hiszen rájött, a saját Facebook-oldalán hallják, amit mond. A mellette lépdelő párja egyébként önkritikusan elismerte, hogy: „Mi voltunk, mi bénáztuk el!”.

Magyar Péter megjelenése

A Republikon kutatása szerint Magyar Péter még nem létező pártját is választhatták opcióként a megkérdezettek, így ugyanis teljesen felborult a mezőny, így egészen meglepő számokat produkáltak egyes jelöltek.

Bár a kormánypárt így a teljes népesség körében 1 százalékpontot, a pártválasztóknál 2 pontot veszítve továbbra is toronymagasan vezet (25 és 34 százalékkal), a főként liberális-konzervatív ellenzéktől összesen 9 százalékot tudhat magáénak Magyar Péter.

Ezzel 11 és 15 százalék szavazna az új pártra, amellyel közel kerülne a DK-hoz és az ellenzéki összefogáshoz – amennyiben azt Magyar Péter megnevezi. A szavazatok az alábbiak szerint alakultak, az első helyen a teljes népességre, második helyen a biztos pártválasztókra vonatkozó számokkal:

• a Momentum így 2 és 3 százalékot vesztene, így 3 és 4 százalékon állna;

• az MKKP 1 és 2 százalékpont veszteséggel 4 és 5 százalékon állna;

• a DK 1 és 2 százalékot veszítene, így 12 és 16 százalékkal csak 1-1 ponttal vezetne Magyarék előtt;

• az MSZP a pártválasztók körében 1 pontot vesztene, így 3 és 4 százalékon állna;

• a Párbeszéd maradna 2-2 százalékon mindkét csoportban;

• a Mi Hazánk a pártválasztóknál veszítene 1 százalékot, így továbbra is 6 és 8 százalékon állna;

• a Jobbik továbbra is 1 és 2 százalékon;

• az LMP 2 és 3 százalékon állna.

A Republikon mérései szerint az ellenzéki pártokból és a bizonytalanokból egészen erős pártot tudna összehozni Magyar Péter. Utóbbiak aránya egyébként így ismét 3 százalékkal, 24-re csökkent, míg az első körben „egyéb pártra” szavazók aránya 10 százalékról 4-re esett vissza, tehát azok a szavazók egyértelműen Magyar pártjára várnak.

A Republikon legfrissebb felmérése alapján azt is megjegyzi, hogy a kormánypárt – noha népszerűsége folyamatosan csökken – érzi meg talán legkevésbé a Magyar Péter-jelenséget, viszont az ellenzéki pártok, azon belül is a Momentum és a Kétfarkú Kutya Párt elég nagy bajba kerülhet.

Azt is hozzáteszik, hogy Magyar Péter pont azt a réteget célozza, amelyre eddig ők lőttek: a „se nem Gyurcsányos, se nem Orbános”, jobboldali konzervatív, különutas pártokat preferáló szavazókra.

Ez meg is látszik az eredményen, hiszen Magyar Péter nem létező pártja a bizonytalanokból 27 százalékot, a Momentumtól 21 és az MKKP-tól 23 százalékot szipkázna el, 13-at a DK-tól, 6-ot a Mi Hazánktól, és csak 5 százalékot a Fidesz–KDNP-től, míg pont ugyanennyit az LMP–MSZP–Párbeszéd triótól.

Magyar Péter jelenleg annyival tud többet nyújtani a különutas pártoknál, hogy évtizedekig volt a Fidesz belső körében, tehát a rendszeren belülről jön. Ez nyilván támadási felületet is biztosít majd – nem csak a Fidesznek – a kampány során, de egyelőre még azt sem tudjuk, hogy Magyar milyen párt színeiben és kikkel kíván listát állítani a júniusi választásokra. Április 6-a után nagy valószínűséggel majd többet tudunk – összegezte a kutatási eredményeket a Republikon Intézet.

Index

Kiemelt kép: MH/Purger Tamás