A hétvégi tüntetésen a rendszert valamire, akármire, bármire leváltani vágyó tömeg nem Magyar Pétert hallgatta, hanem a korszellemet, amely a színpadon álló furcsa messiásban manifesztálódott; a szépre csomagolt semmit.

Magyar Péter pont azt mondta, amit hallani akartak tőle, amire ez a több tízezresre hízott, politikailag gazdátlan középosztálybéli tömeg vágyott. Szinte fizikai fájdalom volt végignézni és hallgatni a jelenlévőkkel készített villáminterjúkat, a „mindegy mi, csak legyen valami más” vágyának üvöltését, a megtévesztett tömeg álmainak projekcióját egy hamiskártyásba.

Ezek az emberek csalódni fognak, ismét, csak ezúttal nagyobbat, mint eddig, mert nagyobbra nőtt a messiásban való hitük is. A kijózanodás pedig akkor jön el, amikor szembesülnek azzal, hogy Magyar Péternek csak egyetlen ügy számít, amelyet úgy neveznek: Magyar Péter.

Sokan érezték meg ezt a mélységes ürességet, és igyekeztek szavakká gyúrni azt a végtelenül nyugtalanító valamit, ami ezzel az emberrel kapcsolatban felsejlik.

Felvezetésképpen pár szót a korszellemről, amelyről pár éve Győrffy Ákos, József Attila-díjas magyar költő így írt:

„Nem ő beszél, hanem a korszellem szól belőle, a nevezetes, rejtélyes Zeitgeist, ez a megfoghatatlan, ám annál jelenvalóbb tünemény. Boldogabb korokban a korszellem még volt valamilyen. Volt karaktere, ilyen vagy olyan, állított valamit. Jelen volt benne az állítmány, ahogy Pilinszky írja.

Az aktuális korszellem arról ismerhető fel, hogy üres. Üres nyelvileg, üres képileg, üres fogalmilag. Nem állít semmit, illetve amit állít, az szintén üres és jelentés nélküli. Nem jön sehonnan és nem tart sehová, és valójában nincs is jelen, mert üres. Démonikus vonása épp ennek köszönhető. Hogy úgy van jelen mindenhol, úgy szivárog be mindenhová, hogy közben üres és nem létezik. Ez az, ami újdonság benne, ettől olyan vérfagyasztó.

Eddig ezt nem ismertük, az ürességnek ezt a fokozhatatlan jelenlétét az emberiség hosszú és keserves története során mostanában tapasztalja igazán először. Persze voltak felvezető körök, érzékenyítések, a huszadik század jórészt másból sem állt.”

Ambrózy Áron újságíró az alábbiakat jegyezte le a hétvégi tüntetés kapcsán:

„Apostolai szaporodnak, a korábbi megváltó-jelöltek és harmadik pólust képzők már mind ott vannak mögötte, a tanítványok pedig simán megtöltötték a Kossuth teret. És elképesztő lelkesedéssel hallgatták a világ legbénább, legunalmasabb, legközhelyesebb beszédét, aminél egy ingyenes ChatGPT jobbat ír, viszont cserébe hosszú volt…

A tömegek meg felhevülve hallgatják a semmit. És imádják, rajongják, szeretik. Mert amit mond, az nem szar, nem rossz, nem hibás, hanem egy nagy, kövér nulla. Az egyetlen üzenete az, hogy ÉN.

Teljesen tanácstalan újságírók sokasága próbálta a helyszínen kideríteni, hogy mit látnak benne a hívek, a tanítványok, de ők sem jutottak közelebb a megfejtéshez. A válaszolók többsége különleges képességeket lát Magyar Péterben, olyan képességeket, hogy ő megváltoztatja a dolgokat. Dolgokat még meg tudtak nevezni, amik megváltoztatásra szorulnak, de a hogyan már elég homályos volt…

Magyar Péter olyan, amilyen. De hogy a hívek, a tanítványok ennyire igénytelenek legyenek, ennyire ne legyen semmi elvárásuk a megváltójukkal szemben, az egészen megdöbbentő. Egy tulajdonságok nélküli ember nem kevés pszichopátiával – ennyi elég is. Nekik megfelel. Csak lehessen O1G-zni egy kicsit, meg lelkesen remélni, hogy most már tényleg meg fog bukni a kolostormalac, a beles, a vajda stb.”

Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója ezt a posztot tette közé a tüntetést követően:

„Nagyon szubjektív bejegyzés lesz ez, szinte egy vallomás.

Be kell vallanom, ma megszegtem szakmám (persze magam számára előírt) egyik fő szabályát.

Az elmúlt évtizedekben nem volt olyan vezető politikus által tartott (és közvetített) beszéd, amit ne néztem volna végig, az első perctől az utolsóig. Sőt általában írtam is ezekről a beszédekről, s éppen azért néztem végig őket, hogy hitelesen tudjak róluk írni.

Most is ezzel a szándékkal kezdtem neki. De hosszú évek óta ma délután hallottam egy olyan beszédet, amit – elnézést kérek azoktól, akik például ezt a beszédet „nagyon jónak” stb. tartották – nem tudtam végignézni. Egyszerűen a szervezetem tiltakozott.

Bocsánatot kérek szakmám szabályának megszegése miatt. Hirtelenjében csak azt mondhatom, hogy mivel képtelen voltam végignézni, nem is írok róla.”

Isky Annamária, Varga Judit egykori kollégája, az Európai Parlament munkatársa pedig pár hete az alábbiakat írta:

„Magyar: fátum vagy fikció? Kamu-flázs: középszerűségek és élethazugságok

Évekkel ezelőtt került a kezembe Daniel Kehlmann életmese regénye, ami nagy hatással volt rám és olykor-olykor beleolvasok. Az „F” krédója az, hogy sokszor nem a neki szánt sors jut az embernek. Mi a gyakorlatban megélt középszerűség akkor, amikor az embernek világmegváltó gondolatai is vannak? Mi van akkor, ha az ember nem találja meg a valódi hivatását? Nehéz és nyomasztó kérdések. Perzselnek. Felemésztenek. Rombolnak és néha alkotnak is.

Hasonló, de nem fiktív karakter Péter Magyar is, akinek nem az általa illőnek képzelt sors jutott, és ezért igyekszik kipróbálni az általa képzelt neki való sorsot, életpályát, megerőszakolva, fogságba ejtve egy időre a tér-idő kontinuumot és akár a hozzá legközelebb állókat. Jó ideje ismerem a szellemi forradalmárt, aki március idusán születettként gyermekkora óta a forradalom hevületében keretezi önazonosságát. Ez egy ideig lehet nagyon jó, sőt, lehet egy életen át jó és társadalmilag hasznos. Mindez azonban néha katedrális építés és alkotás helyett átcsap fundamentum és misztériumrombolásba, árulásba, manipulációba. Fázisok és késések…

Kehlmann regényének főhőse egy apátiába süllyedt, becsvágyó író, aki három fiával egy vándor illúzionista hakniján vesz részt. A Nagy Lindemann hipnotizálja Arthurt, aki megtáltosodik, elhagyja komfortzónáját, családját és a vélt, hozzá illő siker útjára lép. Könyvei befutnak, annak ellenére vagy éppen azért, mert nagyrészt demagóg, üres, szemfényvesztésre épülő gondolatokat fogalmaznak meg. Egy recenzióban olvastam, hogy Arthur best-sellerei vélhetően coelhoi „magaslatokat” jelenítenek meg. Na, helyben vagyunk, gondoltam. Arthur könyvének címe: A nevem senki. Lényege: a könyv üzenete egyetlen emberhez íródik, és csak ő tudja dekódolni a művészeti üzenetet, ami a camouflage-ra, az álcázásra, elrejtésre épül. Amikor megkérdezik mi lesz az üzenet, Arthur azt mondja, az az olvasótól függ. Amikor azt kérdezik, ki az olvasó, azt válaszolja, hogy az az üzenet függvénye… Pont ez kellhet az olvasóközönségnek, viszik, mint a cukrot?!

Pétert a nagy menetelése hajnalán megkérdeztem röviden arról, hogy vajon mindez hova vezet majd? Válasza: szia, ez ugye sok mindentől függ.

Hetekig azzal kelt és feküdt a magyar közvélemény, hogy ma vajon mit mond MP? Pontosan azt, amit Arthur: egy fontosnak, újszerűnek, világmegváltónak álcázott üzenetet, mely valójában egyfajta szemfényvesztés?

A kegyelmi ügy margóján Péter forradalmi hevületben (nem kellett ehhez hipnózis, bár ő tényleg mester manipulátor) beindítja a lejárató kampányt az őt kackiás karaktere miatt be nem fogadó establishment ellen. Lehetnek benne részigazságok, hasznos kritikák, mindig lehet jobban csinálni a politikát is persze. Minek azonban a miniszterelnök feleségének sejtetett „utasításait” lajstromozni, mintegy elfeledkezve arról, hogy az ő esetében itt aztán végképp megáll a jó, magyar „vizet prédikál, bort iszik” közmondás? Mások szemében a szálkát, magadéban a gerendát sem.

Életközepi válság? Nárcisztikus személyiségzavar? Pszicho? Zseni? Influenszer? Művész? Hobbista? Zsarnok, máskor kiváló édesapa? Vehemens véleményvezér?

Az mind attól függ. Hogy mitől? Szerinte tőlünk. Szerintem meg tőle.

Péternek voltak szép és jó, építő „manipulációi” és remélem lesznek is még szép kezdeményezések a közjó szolgálatában. Számos nagy gondolatát láttam, hallottam. Ez most nem az, a nagy like-menetelés ellenére sem.

Mesterkélt csúcsintelligencia. Ne féljünk leleplezni!”

***

A gondolattöredékekből kirajzolódó kép több mint nyugtalanító. A mágus varázsol, a média által mindenszarizmussal felvértezett tömeg pedig hisz. Azért hisz, mert – elhessentve magától a valóságmorzsákat – hinni akar, tudás helyett érezni akar, mert várja a soha be nem teljesülő csodát. És tényleg elhiszi, hogy a mindenszar után kizárólag a mindenjó jöhet.

Az ellenzéki középosztálynak úgy van szüksége a csodavárásra, mint egy falat kenyérre, Isten helyett, ha úgy tetszik, ezért inkább elhiszi az ürességet, a semmit, a korszellem nihiljét, a nagy átverést magát, mintsem szembenézzen azzal a nagyon is reális lehetőséggel, hogy lehet rosszabb.

A Magyar Pétert most áhítattal követőkben fel sem merül, hogy jelenkorunk relatív jóléte és biztonsága mennyire törékeny. Az meg pláne nem, hogy biztonságérzetüket épp annak a – korántsem hibátlan, ám stabil alapokon álló – rendszernek a védőhálója adja, amelyet mindenáron meg kívánnak dönteni.

Szerző: Polgári Szilvia

Címlapkép: Magyar Péter ügyvéd beszél az általa meghirdetett Nemzeti menet és demonstráció egy új Magyarországért címû rendezvényen a budapesti Kossuth Lajos téren 2024. április 6-án.
MTI/Koszticsák Szilárd