A Fidesz szerint felháborító, hogy V. Naszályi Márta milliós jutalmakkal tömte ki elvtársait.

A Budapest I. kerületi többségét képviselő polgári közösség a napokban megdöbbenéssel értesült arról, hogy a baloldali V. Naszályi Márta titokban sokmilliós jutalmakkal „tömte ki” a hozzá hűséges, „a hivatali fizetési listán már amúgy is kitartott elvtársait” – írta a Fidesz csütörtöki közleményében.

A kormánypárthoz eljutott információk alapján az egyik legfelháborítóbb kifizetés Czukkerné dr. Pintér Erzsébet esetében történt, aki a Gyurcsány Ferenc és V. Naszályi Márta nevével fémjelzett kerületvezetés hűséges kiszolgálója.

Jegyzői munkásságának eredménye, hogy a törvénytelenségek miatt az önkormányzatnál sorakoznak a kormányhivataltól kapott milliós bírságok, tavaly a hivatal összes jogásza felmondott, sorban távoztak magas szakmai kompetenciákkal rendelkező vezetők és információink szerint csak a 2023-as esztendőben harmincnál is többen intettek búcsút az önkormányzatnak, ez a hivatali dolgozók negyedét jelenti – teszi hozzá a Fidesz közleménye.

A nagyobbik kormánypárt szerint az „önmagából rendszeresen kivetkőző, gyurcsányista politikusként viselkedő jegyző” mindezek ellenére már a próbaideje alatt egyhavi bérének megfelelő jutalomban részesült, 2023 végén pedig további kéthavi jutalmat markolt fel, noha csak tavaly április 1-jén kezdett dolgozni az önkormányzatnál.

Az alkalmatlanságáról elhíresült Czukkerné tehát 8 hónap alatt mindösszesen 5,1 millió forintot vehetett ki a kerületi polgárok zsebéből, miközben havonta 1,8 millió forintot keresett V. Naszályi Márta mellett – közölte a kormánypárt.

A Fidesz megfogalmazása szerint a jegyző hatalmi köréhez tartozó Kiss Imre titkárságvezető – aki szintén 2023 tavaszán érkezett a hivatalba – esetében szintén vastagon fogott V. Naszályi ceruzája.

„A senki által meg nem választott, teljesítményt felmutatni nem tudó politikai kinevezett három és fél millió forintos jutalomban részesült. A fentiek fényében már érthető, hogy a pontos kifizetésekről miért titkolózik a kerület baloldali vezetése, holott erre már elsőfokú bírósági eljárásban is kötelezték őket” – mutatott rá a Fidesz.

„V. Naszályi Márta és jegyzője jól ismert a széteső hivatalról, a törvénytelen működésről, a hatalommal való visszaélésről és a bosszúállásaikról. Mindezen körülmények és tulajdonságok nem érdemelnek jutalmat, pláne nem próbaidő alatt, jól látható tehát, hogy valójában csak egy elvtársias hangulatú pénzszórás történt, nem pedig a szakmai munka jutalmazása” – hangsúlyozza a kommüniké.

A Fidesz felháborítónak tartja, hogy V. Naszályi Márta ilyen alávaló, gyurcsányista tempóban szórja el a kerületiek pénzét. Éppen ezért június 9-én a kerület polgárai határozott üzenetet fognak küldeni a korrupciós botrányokban úszó baloldali városvezetésnek:

az I. kerület jobbat érdemel!

Csütörtökön, a képviselő-testületi ülésen a felháborító jutalmazási gyakorlatra több, a kerületi polgári közösséghez tartozó fiatal hívta fel a figyelmet – áll a Fidesz közleményében.

MTI

Borítókép: Nem fukarkodik V. Naszályi Márta, ha a kedvenceiről van szó
Forrás: MTI/Illyés Tibor