A két ország ellensége mindkét választáson a mélyállam és a mocsár, melyek között értelmetlen különbséget keresni Szánthó Miklós szerint.

Csak Donald Trump és Orbán Viktor látja tisztán, hogy a nyitott határok, a „woke-őrület” és a folyamatos háborús eszkaláció nagyon hirtelen pusztító véget érhet – mondta Szánthó Miklós a Fiatal Republikánusok Országos Szövetségének kongresszusán Tampa Bay-ben.

A felszólalásról beszámoló közleményében az Alapjogokért Központ arról tájékoztatott: Szánthó Miklós kiemelte, hogy emiatt a 2024-es év egy választási szuperév lesz.

„Novemberben Amerika történelmének legmeghatározóbb voksolása következik, mi, európaiak pedig júniusban nézünk szembe a legnagyobb próbatételünkkel” – mutatott rá Szánthó, aki felszólalásában hangsúlyozta, hogy „a két ország ellensége mindkét választáson a mélyállam és a mocsár, melyek között értelmetlen különbséget keresni”.

Az Egyesült Államokban és Európában „a baloldal által elfoglalt szövetségi központok civilizációs válságunk elmélyítésére törekszenek, és a tömeges migráció, a nemek közötti agymosás és a háború három, halálos veszedelmét ölelik fel” – tette hozzá a főigazgató.

„Együtt lecsapoljuk a mocsarat, Brüsszelben és Washingtonban is, napfényre fogjuk hozni az ott élő szörnyeket, leleplezzük bűneiket, és örökre véget vetünk uralmuknak” – jelentette ki a CPAC Hungary kapcsán Szánthó Miklós.

MTI

Borítókép: Trump és Orbán ugyanazt a harcot vívja
Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd