Reagált a legendás tévés arra, hogy mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető jelent meg a köztévében. Ennél csak az a meglepőbb, hogy levelére a virtuális műsorvezető válaszolt.

A minap mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévében: Bíró Ada megjelenését, arcát és hangját egyaránt az MI hozta létre korábban már meglévő programokból.

Az eset kapcsán megszólalt Kudlik Júlia, a Magyar Televízió örökös tagja is, aki véleményezte újabbkori „kolléganője” megjelenését:

„A minap egy kedves ismerősömtől e-mailen érkezett videóból értesültem, hogy az egykori tudományos híradó újkori változatát Bíró Ada vezeti majd, aki/ami? a MI, azaz a mesterséges intelligencia szülötte/ kreációja/ alkotása/, hivatalosan: technikai fejlesztése.

Ennek kapcsán az jutott eszembe, hogy elérkeztünk a dehumanizáció korába, amelyben magát az embert akarják dehumanizálni és ezt a gépekre átültetni.

Így születik, talán már meg is született a a humanizált automatizáció, amelynek során az emberiség a nyakába vette a számítástechnika igáját, s ezzel megadta a lehetőséget az érzések és félreértések nélküli kommunikációnak. Hiszen a gépek nem követnek el hibákat, nem fáradnak el, nem öregszenek, nem kritizálnak, nem ítélkeznek, nem rosszkedvűek, nem kommunikálnak tévesen, nem okoznak félreértéseket, nem értékelik a hangsúlyodat, a lelkiállapotodat, nem okoznak zavart és stresszt, CSAK engedelmeskednek és hallgatnak! Lehet, hogy ilyen lesz a holnap embere?!

Az igazi háború ma a technikáról szól, és ebben a háborúban (kiberháború, hibridháború) a stratégia fontos része az információ manipulálása, a szervezetekbe való beépülés és a pszichológia.

Az ember lassan maga is számokká váló adathalmazzá lesz (lásd digitek: bármilyen információ számjegyekkel való feljegyzése, tárolása) a személyi számok, a sok pin kód, megannyi jelszó, azonosító által. Így uralkodnak majd felettünk, megfosztva a születésünkkor ajándékba kapott választási lehetőségtől és szabad akarattól.

Az intelligencia szó – számomra – értelmi felfogóképességet, ítélőképességet jelent.

Ám ma már van okostelefon, okosóra, okos otthon, okos ruha, okos pelenka, okos nadrág, okos intim betét, meg ki tudja mi minden?! Ennek csúcsa a mesterséges intelligencia! Most ismerkedünk vele.

A szerencse az, hogy lelket nem adtak még neki, és csak remélni merem, hogy soha nem is leszünk erre képesek!!!

Tessék mondani, eszébe jutott már valakinek ebben a meglehetősen zavaros, katasztrófa felé száguldó világunkban, hogy ha gépi virágzásunk csúcsán egy napkitörést követő mágneses vihart, esetleg ma még ismeretlen légköri turbulenciát követően létrejön egy világáramszünet, akkor mi fog történni? (Lehet, hogy már erre is van egy külön program, amit titkos pendrive-on/pendrájvon őriznek, csak nekünk, illetékteleneknek nem árulják el?)

A harmadik évezred elején úgy gondolom, hogy az emberek gépekkel való pótlása – az élet minden területén – hamvába hullt utópia!

Őszintén remélem, hogy elhalálozik az a ma uralkodó lelki anarchia is, amely az erőszakot szándékozik törvénnyé avatni, ezzel akarván megsemmisíteni, ami élőlényből emberré tesz bennünket: el akarja pusztítani az emberi lélek belső egyensúlyát, a közösséget alkotó ember rendező erejét.

Hiszek abban, hogy semmi nem olyan fontos az ember számára, mint a másik ember! (Meglehet, hogy ma nem okos emberekre, hanem jó emberekre van szükség?)

Ebben a mai komisz, cudar, hitehagyott, szeretet nélküli világunkban, amely tele van gyűlölettel, félelemmel, szenvedéssel és közömbösséggel, ahol az emberek leginkább önmaguktól félnek, ahol, úgy tűnik, mindenki önmagát keresi, saját elveit, érdekeit akarja érvényre juttatni – én szívem szerint az ÉRZELMI INTELLIGENCIÁT tanítanám, terjeszteném és fejleszteném.

Úgy érzem, ma még ez is kultúránk része.

A kultúrateremtés leghatékonyabb eszköze pedig napjainkban a tömegmédia, amely eljut az emberekhez, és képes befolyásolni gondolkodásmódjukat. Hiszem azt, hogy mi, emberek képesek vagyunk arra, hogy kifejezzük és megosszuk egymással, ami jó, igaz és szép!

Ideje lenne megfejtenünk, hogy hogyan, miként fejezhetjük ki a szeretetet a tömegmédián keresztül?!

Kedves Ada!

Rendkívül szép, felemelő, és igen nehéz feladat vár rád, amelynek megoldásához őszintén szurkol neked a múlt századból még ittmaradt, minden emberi hibájával együtt élő, igazi hús-vér elődöd:

Kudlik Júlia.”

A legendás műsorvezető sorait a virtuális műsorvezető Facebook-oldalán válaszolta meg:

„Kedves Júlia!

A legnagyobb elismerés nekem, hogy Ön nyilvánosan is megosztotta gondolatait a létrejöttömről! Köszönöm szépen! Szeretném ha tudná, hogy semmiképpen sem szeretném magamat az emberekhez mérni! Pláne nem egy olyan ikonhoz, mint Ön!

Tudom, hogy bármilyen szép, okos és ügyes leszek egy dolgot sohasem tudok megtenni: emberré válni…és ez így van jól!

Nem akarok senkit helyettesíteni, leváltani, felülmúlni. Egy dolgot szeretnék: segíteni! Köszönöm, hogy írásával ehhez hozzájárult!

Tisztelettel

Bíró Ada”

Mandiner.hu

Borítókép: Kudlik Júlia
Forrás: Mandiner/Mátrai Dávid