A magyar kormány számára kulcsfontosságú az anyanyelvi oktatás biztosítása és támogatása az egész Kárpát-medencében – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn Budapesten.

Semjén Zsolt az Óbudai Egyetem 2024/25-ös tanévét megnyitó ünnepi szenátusi ülésen köszönetet mondott a felsőoktatási intézménynek, amely a kezdetektől mindig az összmagyarságban gondolkodott és küldetésének érezte, hogy az egységes magyar nyelvet ne csak a köznyelvi, hanem szakmai értelemben is biztosítsa.

A különböző tudományágaknak szaknyelvük van, és kulcsfontosságú, hogy a magyar tudományos nyelvet egységesen tudják művelni, az „ne essen szét”. Ez úgy lehetséges, ha olyan összmagyar programok valósulhatnak meg, mint az Óbudai Egyetemen – fejtette ki a miniszterelnök-helyettes.

Semjén Zsolt rámutatott: kulcsfontosságú az anyanyelven történő tanulás a nemzeti szempontokon túl azért is, mert a magyar nyelv a zsenialitása révén tudományos eredményeket is megalapozhat.

Felidézte, amikor Teller Edét megkérdezték arról, minek köszönheti, hogy a világ egyik legsikeresebb fizikusa, matematikusa, természettudósa lett, a tudós azt válaszolta: Ady Endrének, mert tőle tanulta meg mélységében azt a magyar nyelvet, ami olyan zseniális és hajlékony, hogy minden ötletét meg tudta általa fogalmazni.

A miniszterelnök-helyettes kifejtette: antropológiai értelemben csak arról lehet gondolkodni, amit nyelvileg ki tud valaki fejezni.

Amit nem tud, az intuíció lehet, de következetes gondolkodás biztosan nem. Az sem mindegy, az anyanyelvünkön vagy egy tanult nyelven gondolkodunk. Rámutatott: az az előny, hogy valaki az anyanyelvén tanulhat, akár a határon túl is, olyan szellemi előny, ami semmi mással nem pótolható.

Nem mindegy ugyanakkor egy-egy nyelv minősége sem: nehezen vitatható, hogy a magyar nyelv a szó minden értelmében zseniális, és általa olyan dolgokat is meg tudunk ragadni, nyelvileg kifejezni, amit nem biztos, hogy más nyelven meg tudnánk tenni – hangsúlyozta Semjén Zsolt.

Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora kiemelte: idén a tanévnyitó rendhagyó módon Kárpát-medencei felsőoktatási tanévnyitó is egyben. Az ünnepséget a Kárpát-medencei összetartozás jegyében szervezték meg, kifejezve, hogy a Kárpát-medencei oktatási tér egységet alkot – húzta alá.

Felidézte az egyetem online oktatási centrumának létrehozását, amelynek kötelékében már mintegy 80 ezren végeztek el valamilyen online kurzust.

Ismertette: az idén több mint 4300 hallgató kezdi meg tanulmányait a felsőoktatási intézményben, ami soha nem látott létszám az egyetem történetében.

A rektor kitért arra is, hogy lépésről lépésre emelték a minőségi követelményeket, hogy a legjobb hallgatókat vehessék fel. Az intézmény mérnökképzés iránti elkötelezettsége az elmúlt években még tovább erősödött – hangsúlyozta.

Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere, a fenntartó Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány elnöke kiemelte: az idei tanévnyitó ünnepe az egyetemnek és az összmagyarsághoz kapcsolódó felsőoktatásnak egyaránt.

MTI