A Via Nova volt elnöke lett az új pártvezető

Szerző: civilek.info

DIASZPÓRA

A Magyar Szövetség III. Országos Kongresszusán Gubík László személyében új elnököt választottak a küldöttek.

„A 150 tagú Országos Kongresszus 5 elnökjelölt közül választhatott: Becse Norbert, Cziprusz Zoltán, Gubík László, Gyimesi György és Pandy Péter. Gyimesi végül nem vállalta a jelöltséget és felszólalásában azt is kijelentette, hogy nem kíván az új elnökség tagja lenni” – áll a párt nyilatkozatában.

Gubík László évekig volt a Via Nova ifjúsági szervezet elnöke, amely szorosan együttműködik a párttal. Ezenkívül a martosi Esterházy Akadémia igazgatója is volt.

Az új elnök első nyilatkozata alapján „egy modern és konstruktív, a magyar kisebbséget képviselő párt létrehozásán” szeretne dolgozni, amely egyben a nemzeti kisebbségek által lakott régiók érdekeit is képviseli.

Legfontosabb programpontjai között említette egy státusztörvény kidolgozását, amellyel párhuzamosan közjogi vitákat kezdeményezne a választási reformról. Szorgalmazza egy agytröszt felállítását, amely segítené a párt döntéshozatalát. Az új elnök tervei szerint a párt által felállított szakbizottságokban közösségi és civil szakemberek egyaránt helyet kapnak.

Gubík hozzátette, kezdeményezi egy szlovákiai magyar önkormányzati társulás felállítását, illetve számít a természetes szlovák szövetségesek partnerségére.

Forrás: ma7.sk

Címkép: Cséfalvay Á. András

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004