A brit uralkodó „megdöbbenését” és „szomorúságát” fejezte ki a Közép-Európát sújtó súlyos áradások miatt, amelyek ezreket kényszerítettek otthonuk elhagyására.

A Borisz ciklon miatt bekövetkezett árvizek Európa-szerte több milliárd dolláros kárt okoztak és legalább 24 ember halálát okozták. A víz Romániában, Ausztriában, Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban is halálos áldozatokat követelt. Az áradások újabb területeket fenyegetnek, és a heves esőzések miatt az észak-olaszországi Emilia-Romagna régióban mintegy 1000 embert kellett evakuálni.

A brit uralkodó ennek kapcsán kijelentette: feleségével egyetemben „mélységesen megdöbbent és elszomorodott a katasztrofális áradások által Közép-Európában okozott pusztítás láttán”.

III. Károly király közölte: „Az Egyesült Királyságban sok embernek erős, tartós és személyes kötődése van a régióhoz, és velük együtt a feleségem és én is legmélyebb és legőszintébb részvétünket küldjük mindazoknak, akik ilyen tragikus módon elvesztették szeretteiket, otthonaikat és megélhetésüket.

„Mérhetetlenül csodáljuk a régió mentőszolgálatainak bátorságát és elkötelezettségét, akik nyilvánvalóan fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy segítséget nyújtsanak annak a számtalan embernek, akiknek az élete és a vagyona szörnyű módon veszélybe került” – mondta.

Independent

Borítókép: Károly király együttérzését fejezte ki Közép-Európa árvíz sújtotta lakosaival
Forrás: X/Clarence House