Demarcsek György, a Magyar Arany Érdemkeresztes hagyományőrző volt a vendége a harmadik Prima Volta Folk Klubnak.

Húszéves volt, amikor életében először betévedt egy táncházba a nyíregyházi tanárképző főiskolán. Sorsfordítónak bizonyult az az este Demarcsek György életében, olyannyira, hogy alig nyolc esztendővel később, 1986-ban már a Népművészet Ifjú Mestereként állhatott színpadra, 1991-ben pedig megkapta az Örökös Aranysarkantyús Táncos címet. Minderről és az azóta eltelt gazdag évtizedekről ő maga mesélt nemrégiben a Prima Volta Folk Klubban a Kölyökvár dísztermében.

Az első lépések

– A katonaság után voltunk egy fél évvel, sok lány, fantasztikus környezet, szóval jól éreztük magunkat a főiskolán. Tulajdonképpen Huszárszki Laci volt az első mesterem, ő hozta össze a tánccsoportot 1978 tavaszán. Felnőttként kezdtem táncolni – azelőtt versenyszerűen röplabdáztam –, és az első perctől nagyon komolyan vettem, ha valami nem ment, Lacival külön próbáltunk. A főiskolának volt egy Zsebszínháza, amikor nem ott gyakoroltunk, akkor valahol a kollégiumban. Sokszor hallottuk, hogy

„na, már megint mennek, csapákolnak mindenhol a folyosón”.

Ma már az interneten elérhető a teljes magyar táncanyag, de akkor ez még elképzelhetetlen volt. Ha tanulni akartunk, menni kellett után – magyarázta Demarcsek György, s hozzátette: Huszárszki László után a saját mestereik voltak, 1983-ban pedig megalapították a Kisipari Szövetkezetek Szövetsége és a főiskola együttesét.

– Én akkor a KISZÖV Ifjúsági Háznak voltam a vezetője, és meghívtuk Kiss Ferenc koreográfust, aki a debreceni Bocskai táncegyüttest vezette. Fantasztikus ember volt, mindenbe belehajszolt, ablakokon ugráltunk ki a kollégiumból, mert minden este közösségi foglalkozásokat tartott valamelyik kocsmában. Közben természetesen a tánccal is foglalkoztunk, s úgy gondoltuk, ideje minősülni. Az arany III. volt a legmagasabb, akkor ezen a vidéken csak a Szabolcs Volán Néptáncegyüttesnek volt ilyen minősítése, de mi is megcéloztuk. Ez már a főiskola után volt, amikor másodszor is elvittek katonának Mezőkövesdre.

Lelombozódva mentem vissza a laktanyába, mert csak egy ezüst II.-t kaptunk, nem értettem, hogyan történt ez. A csapat nagyon jó volt, szerettük egymást, minden este együtt mentünk bulizni, csak éppen a technika meg a tudás volt kevés. Úgy döntöttünk ezért, hogy miután hivatalosan én voltam a KISZÖV Nyírségnek a vezetője, amit a főiskolaival együtt egy darabig  Kiss Feri vezetett, olyan oktatókat hívunk, akik igazán képzettek. Ilyen volt Dede Zoltán, egy velünk egyidős  végzett táncos és Balázs Gusztáv, cigány folklorista, néprajzos és etnográfus. Ők ketten vettek bennünket kezelésbe, és egy évvel később arany II. minősítést szereztünk – idézte fel Demarcsek György, aki a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején a gyűjtőmunkába is bekapcsolódott. Többek között Martin György Erkel-díjas magyar tánctörténésszel, néprajzkutatóval közösen járták a hazai és határon túli magyar falvakat, s videóra vették a településekre, tájegységekre jellemző táncokat.

Tanítványból tanár

Időközben a táncosból oktató is lett.

– Huszárszki Laci akkoriban a próbáink mellett szocialista brigádoknak is tartott táncházakat, és egyszer kért, hogy kísérjem el. Azok a munkásemberek csak azért mentek oda, hogy aláírják a naplót, nem akartak, nem is szerettek ők táncolni. És akkor Laci azt mondta:

„Bemutatom a ma esti vendéget, Demarcsek György, ő fogja tartani a táncházat. Szia, Gyuri!”

Magyarul bedobott a mélyvízbe.

Ezután még nagyon sok próbát tartottam, amikor egészen vén fejjel, 1997–1999 között elvégeztem többedmagammal Magyar Táncművészeti Főiskola posztgraduális képzését, hivatásos néptáncpedagógus lettem. Közben 1998-ban elindítottuk Nyíregyházán a Táncművészeti Főiskola kihelyezett képzését, és megalapítottuk az alapfokú művészeti iskolánkat is.

A Folk Klubban természetesen szóba került az idén 50 éves Nyírség Táncegyüttes. Vezetője, Demarcsek György a magyar néptánchagyományok továbbélését szolgáló kutatói, hagyományőrző, illetve szervező- és alkotómunkája, több évtizedes művészeti oktatói és oktatásszervezői tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át.

A teljes beszélgetés meghallgatható a Prima Volta zenekar Youtube– és a Spotify-csatornáján.

SZON

Kiemelt kép: Pitlik Tamás, a Prima Volta zenekar hegedűse beszélgetett Demarcsek Györggyel / Fotó: Csáki Alexandra