Olybá tűnik, alábbhagyott a Tisza-szimpatizánsok lelkesedése: míg a keleti rangadót nyolcezres teltház figyelte, addig a köztévé előtt alig háromezren csápoltak, Kubatov Gábortól pedig azt is megtudtuk, mi lesz „Kicsi Petike” sorsa. Videó!

Bár korábban a Tisza Párt vezetője százezres tömegről beszélt, úgy tűnik, az eredeti lendület alábbhagyott.

Ezzel szemben Nyíregyházán, a Szpari–Diósgyőr összecsapást telt ház előtt rendezték meg szombaton, így kijelenthető, hogy a mérkőzésre közel háromszor annyian voltak kíváncsiak, mint a demonstrációra.

A nyáron átadott Városi Stadionban nem kevesebb, mint nyolcezer szurkoló kíséri figyelemmel a keleti rangadót, amely a 25. élvonalbeli bajnoki a két csapat közös történetében.

Százezer helyett háromezer se

Bár korábban a Tisza Párt vezetője százezres tömegről beszélt (Hadházy Ákos, aki felszólalt az eseményen, szintén úgy véli, hogy ekkora létszám lenne szükséges a sikerhez), úgy tűnik, az eredeti lendület alábbhagyott.

Ez nem meglepő, hiszen Magyar Péterék továbbra sem világosították fel a közvéleményt álláspontjaikról, politikai üzeneteik változatlanok, ráadásul a Fővárosi Közgyűlésben is bebizonyosodott, hogy a tiszás politikusok nem igazán boldogulnak a napi politikában.

Ruff Bálint, a Partizán műsorvezetője szerinte a gyűlés az óellenzék tüntetéseire emlékeztetett.

„Ugyanazt csinálják, ugyanaz lesz a vége”

Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke, videóban mondta el a véleményét a közösségi oldalán.

A Ferencváros elnöke felelevenítette a baloldali politikusok néhány évvel ezelőtti, az MTVA székházában történt szerencsétlenkedését:

ott szólalt fel Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP egykori prominens politikusa „k*rva erős képek” készítéséről. Ekkor mászott fel az épület egyik korlátjára Hadházy „Pókember” Ákos – ahogy a Fidesz alelnöke nevezi a videóban –, és ekkor futott neki egy ajtónak Kunhalmi „Ajtónálló” Ágnes – ezt a becenevet is Kubatov Gábor adta. Itt keveredett fizikai összetűzésbe Varju László, Gyurcsány embere is a biztonsági őrökkel.

Az alelnök szerint a következő fellépő a baloldali politikusok „cirkuszában” „Kicsi Petike”, azaz Magyar Péter lesz.

Kiemelt kép: szon.hu