Történelmi jelentőségű, hogy az Európai Unió megnyitotta az uniós csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Albániával annak érdekében, hogy az ország a lehető leghamarabb az Európai Unió tagja lehessen. Orbánt, Szijjártó Pétert és Várhelyi biztost Edi Rama albán miniszterelnök beszédében külön kiemelte, hangsúlyozva, hogy hathatós segítségük nélkül ez a siker nem jöhetett volna létre. S ez így is van – a magyar diplomácia évtizedes távlatban az EU nyugat-balkáni bővítésének motorja.

Az albán siker nem is lehetne magyarabb: a magyar elnökség alatt a magyar külügyminiszter és a magyar bővítési biztos mellett jelentette be Rama miniszterelnök a nagy dobást négy nappal azután, hogy Budapesten meglátogatta Orbán Viktort – írja a Mandiner.

 

Történelmi jelentőségű, hogy az Európai Unió megnyitotta az uniós csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Albániával annak érdekében, hogy az ország a lehető leghamarabb az Európai Unió tagja lehessen – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban kedden.

Az Európai Unió és Albánia közötti második kormányközi konferenciát követően Szijjártó Péter kiemelte, a magyar elnökség napirendjén kiemelten szerepel az uniós bővítés felgyorsítása a Nyugat-Balkán országaival.

Mivel az Európai Unió veszít versenyképességéből, súlyából a globális politika és a világgazdaság terén, frissességre, új energiákra, új lendületre van szüksége, amelyet közvetlen szomszédjai, a nyugat-balkáni térség országai biztosíthatnak – emelte ki a miniszter.

„Sürgős lépéseket kell tennünk a bővítési politika hitelességének megőrzése érdekében” – fogalmazott Szijjártó Péter, majd hozzátette: „fel kell gyorsítanunk a bővítési eljárásokat. Európai érdek, hogy az EU nyugat-balkáni bővítése felgyorsuljon”.

Közölte:

a tagországok többsége azt mondja, hogy a bővítésnek érdemeken alapuló folyamatnak kell lennie. Albánia esetében tetten érhetők az érdemek: legyen szó gazdaságról, politikáról, szociális kérdésekről

– hívta fel a figyelmet.

Nyilvánvaló, hogy Albánia nagyon jól teljesített azon feltételek tekintetében, amelyeket az Európai Unió terjesztett elő annak érdekében, hogy meg tudja nyitni a tárgyalási fejezeteket” – fogalmazott.

A miniszter hangsúlyozta: nagy kiváltság és megtiszteltetés Magyarország számára, hogy a magyar elnökség alatt kezdődtek meg az érdemi tárgyalások Albániával.

Emlékeztetett: 2011-ben, az első magyar uniós elnökség idején volt az utolsó alkalom, amikor egy tagjelölt ország, Horvátország csatlakozásának előkészítése befejeződött. A külgazdasági és külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy „nem kell várnunk a következő magyar elnökségig, hogy egy ország az Európai Unió következő, új tagja lehessen”.

Szijjártó Péter, aki az EU-Albánia második kormányközi konferenciát elnökölte, beszédében kiemelte: Magyarország, mely a Nyugat-Balkán közvetlen szomszédságában él, felelős szomszédsági politikát folytat.

Jól tudja ugyanis, milyen érzés, amikor a nyugat-balkáni térség a béke, a nyugalom, a fejlődés és a stabilitás hiányát tapasztalja. Szavai szerint az integrációs folyamat hozzájárul a Nyugat-Balkán fejlettebbé, stabilabbá és biztonságosabbá tételéhez. Magyarország ezért kötelezte el magát, hogy elkíséri Albániát az Európai Unió felé vezető úton – emelte ki.

Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos a sajtótájékoztatón kijelentette: az Európai Unió és Albánia mérföldkőnek számító pillanatot ünnepelhet azzal, hogy a felek megnyitották a csatlakozási tárgyalások első fejezetét. Szavai szerint ezt jelenti: most már szabad az út az érdemi tárgyalások előtt.

A magyar uniós biztos a csatlakozási fejezet megnyitásával összefügésében köszönetét fejeztét fejezte ki a magyar uniós elnökségnek, hogy azzal kezdte meg féléves munkáját, hogy az EU a bővítést nem csak politikai prioritásként kezelte, hanem hatalmas erőfeszítéseket tett az intézményi folyamat előremozdítására is.

A magyar uniós elnökségnek köszönhetően mára megkérdőjelezhetetlen, hogy az EU és vezetői számára is a bővítés a három legfontosabb prioritás között van – mondta. A bővítés nélkül Európa nem tud erősödni – szögezte le a magyar uniós biztos.

Kiemelte, az EU áprilisban hatmilliárd eurós (mintegy 2400 milliárd forint) pénzügyi eszközt fogadott el, hogy segítse a Nyugat-Balkán uniós integrációját. A növekedési terv segít felgyorsítani mindazon reformokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az érintett országok minél hamarabb taggá válhassanak – magyarázta.

Az uniós finanszírozási eszköz lehetővé tette, hogy „Albániában is elkezdtük építeni Európát”

– emelte ki Várhelyi, majd hozzátette: ez azért van így, mert Albánia soha nem szégyellte megtenni mindazt, amit az uniós út megkövetel.

Az uniós biztos reményét fejezte ki, hogy a megkezdett munka folytatódni fog, majd hangsúlyozta: azt jelenti ugyanis, hogy a rendelkezésre álló összes uniós eszközzel Albánia felkészülhet arra, hogy az Európai Bizottság következő mandátumának lejártáig az Európai Unió tagjává váljon.

Edi Rama, Albánia miniszterelnöke elmondta, országa számára „nincs más jövő és nincs más út” csak az Európia Unió. Leszögezte: nincs B-terv, csak az európai közösséghez tartozás. Ez az egyetlen lehetőség – húzta alá. Az albán kormányfő köszöntet mondott a magyar uniós elnökségnek, amely – szavai szerint – nagyon fontos szerepet töltött be, előremozdítva a csatlakozás folyamatát.

MTI

Címlapfotó: Edi Rama albán miniszterelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosa  az EU-Albánia kormányközi konferencia után tartott sajtótájékoztatón Luxembourgban 2024. október 15-én. (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)