A magyar szuverenitás sosem jelentett túl sokat Raskó Györgynek, az uniós csatlakozásunk előestéjén is azt hangoztatta: annak örül, hogy Brüsszelből irányítják majd a magyar agrárpolitikát.
Emellett a zöldbáró a 90-es évek privatizációjának egyik központi alakjaként oroszlánrészt vállalt abban, hogy szinte teljesen külföldi kézre került az élelmiszeripar, s későbbi nyilatkozataiban is jó döntésnek tartotta az idegen befektetőknek kedvező döntéseit. Figyelemre méltó, hogy a Raskót is a támogatói között tudó Magyar Péter a közgazdászéra hajazó nézeteit fejtegette a közösségi oldalán, amikor az Európai Bizottság elképzelései mentén követelte az uniós agrártámogatási rendszer lebontását, ami a magyar gazdák tömeges csődjéhez vezetne.
Noha számos vitatható eleme van Raskó György politikai pályafutásának és közéleti tevékenységének, a leginkább számonkérhető mozzanat talán az, hogy külföldi érdekek is befolyásolhatták a döntéseit.
A rendszerváltás utáni privatizáció egyik központi figurájaként Raskó például közrejátszott abban, hogy
az élelmiszeripar jelentős része külföldi kézre került.
Noha lehet amellett érvelni – mint ahogy a közgazdász ezt meg is tette az 1999-ben kiadott Az élelmiszeripar privatizációja Magyarországon című könyvében –, hogy szükséges volt a külföldi tőke nagyarányú bevonása, ám az agrárvállalkozó életének ismerete alapján legalábbis megkérdőjeleződik Raskó nemzeti elköteleződése.
Alkotmányellenesen viselt pozíció
Figyelemre méltó például, hogy Raskó György úgy lehetett a privatizációért felelős Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) igazgatótanácsának tagja, hogy közben az Alkotmánybíróság határozata szerint is alkotmányellenesen töltötte be ezt a pozíciót, mivel akkor az érdekeltségébe tartozott egy, a magyar mezőgazdaságnak konkurenciát jelentő szójaimportcég, a Hunsoya Kft. Miután 1991–1992-ben az olasz Feruzzi-csoportnak eladták a hatalmas hasznot hozó növényolajipar koronaékszerét, a Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalatot (Nömov), szakmai berkekben egyesek tudni vélték, hogy Raskó „nagy jutalékért járt közben a cég eladásáért”. A tender veszteseinek egyike a Legfelsőbb Bíróságig is elment az igazáért, de minden szinten vesztett, s a parlamenti vizsgálóbizottság is tisztázta az ügyben az államtitkárt. Mindemellett a növényiolajipar dobra veréséből fakadó botrányok után már a szövetségesei közül is sokan kritizálták Raskó és társai privatizációs ámokfutását.
Raskó György azonban nem sokat törődött a kormány és az ellenzék oldaláról is érkező bírálatokkal, és a konszenzussá szilárdult közvéleménnyel szembemenve is makacsul ragaszkodott az igazához. A már említett könyvében például úgy fogalmazott:
„a szerkezetváltáshoz a tőkeerős külföldi befektetők bevonása egyszerűen elkerülhetetlen volt”.
Üdvözölte a brüsszeli befolyást
Azt, hogy Raskó György miként viszonyul a nemzeti szuverenitásunkhoz, egy kijelentése világítja meg a leginkább az uniós csatlakozásunk előestéjéről.
„Azért is örülök annyira az EU-csatlakozásnak, mert akkor a mezőgazdasági politikánkat Brüsszelből fogják vezérelni, nem itthonról”
– fogalmazott a közgazdász az Élet és Irodalomnak 2003 novemberében.
Itt érdemes megjegyezni, hogy Magyar Péter – akinek Raskó György az utóbbi időben lelkes támogatójává vált – ehhez kísértetiesen hasonló nézeteket vall agrárkérdésekben.
A Tisza Párt elnöke ugyanis Brüsszel elképzelései mentén követeli az uniós agrártámogatási rendszer lebontását, ami azonban csődbe vinné a magyar gazdákat.
Visszakanyarodva Raskó Györgyre, a zöldbáró sosem rejtette véka alá, hogy büszke a külföldre ágazó nexushálózatára.
Így például 2003-ban a Világgazdaságnak a következőképpen dicsekedett:
„Az üzleti sikereim alapja az a kapcsolatrendszer, amelyet a 90-es évek elején, a privatizációs időszakban építettem ki, és az a bizalmi tőke, amely elsődlegesen külföldi befektetők részéről nyilvánult meg felém.”
Mexikó, Kolumbia, Brazília
Valójában Raskó még ennél is jóval korábban – még javában a Kádár-rendszer éveiben – kezdhette építgetni a külföldi kapcsolatait. Első munkahelye az Agrimpex Külkereskedelmi Vállalat volt, ahonnan hamar, 1982-ben bekerült a világbanki agrárhitelprogramok megalapozásához létrehozott kutatócsoportba. Majd 1984–1985-ben a magyar és a mexikói kormány tudományos-technológiai együttműködése részeként a mexikói mezőgazdasági minisztérium mérnök-továbbképző intézetében tanított vállalati gazdaságtant és könyvvitelt.
Ezzel egyidejűleg Veracruz szövetségi államban a Világbank által finanszírozott Iparszerű kukoricatermelési program pénzügyi szakértője volt.
Majd egy kis kitérőt követően, amikor is 1987 januárjától kilenc hónapon át a Magyar Hitelbank üzletpolitikai osztályát vezette, ugyanazon év októberétől ismét külföldön dolgozott: Kolumbiában és az északkelet-brazíliai Bahia és Pernambuco államokban a Világbank által támogatott öntözési program végrehajtásában vett részt. A Világbank alkalmazottjaként érkezett meg végül a magyarországi rendszerváltás politikai színpadára, s lett a Földművelésügyi Minisztérium privatizációs és vállalkozásfejlesztési főosztályának a vezetője Antall József kabinetjében.
Megjegyzendő: az 1980-as években csak az állampárthoz hűséges kádereknek osztottak olyan pozíciókat és munkahelyeket, amilyeneket Raskó tölthetett be az Újvilágban.
A „szupersztár” mögött
A jelenleg Magyar Pétert támogató zöldbáró a Fidesz 2010-es kormányzása óta számos baloldali projekt mögé besorolt, egyebek mellett pénzzel segítette a Momentumot, de kampányolt Márki-Zay Péternek is, amikor utóbbi a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje volt. A fenti fordulatok fényében az lenne szinte meglepő, ha Raskó György nem sorolt volna be a baloldal új reménysége mögé.
Szokatlannak csak az a pátoszos hangnem nevezhető, ahogyan a közgazdász a Tisza Párt elnökének a politikusi kvalitásairól lelkendezett, talán ezzel is azt bizonygatva, hogy a legutóbbi átigazolása komolyabb az eddigieknél.
„Magyar Péter felbukkanása óta most először töltöttem vele egy egész napot, volt időnk részletekről is beszélgetni és volt alkalmam közelről is megfigyelni hogyan dolgozik. Hát lenyűgöző a munkabírása, reagálási gyorsasága, fogalmazóképessége! […] Magyar Péter komoly történelmi ismeretekkel rendelkezik és elsőre érti a makrogazdasági problémákat is, illetve azok lehetséges megoldását. Röviden: szupersztár, […] szinte szürreális lelkesedés és szeretet árad felé. Soha ilyet nem tapasztaltam”
– írta egy Facebook-bejegyzésében.
Ahhoz, hogy képet alkossunk Magyar Péter valós tájékozottságáról, helyesebb inkább a Tisza Párt elnökének saját kijelentéseit felidéznünk.
Például a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésének előestéjén több olyan állításával keltett maga számára nem kívánatos figyelmet Magyar, amelyek leleplezték, hogy finoman szólva nincs képben a Fővárosi Önkormányzat működését illetően.
Kiemelt kép: Draskovics Ádam/Magyar Nemzet