Része volt szakmai sikerekben és sírig tartó barátságokban, de az utolsó évtizedben jutott neki bőven betegségekből és tragédiákból is. Portré.

Szacsvay László, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Jászai Mari-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1947. október 27-én született Budapesten.

A kitűnő karakterszínészt olyan filmekben láthattuk, mint a Te rongyos élet, a Linda, a Banánhéjkeringő, a Zimmer Feri, a Presszó, a De kik azok a Lumnitzer nővérek? vagy a Kossuthkifli. A Katona József Színház alapító tagjának jellegzetes alakját, hangját és fanyar humorát színházban, televízióban is láthattuk, élvezhettük, művészetét számtalan kitüntetéssel is elismerték.

Élete egyik nagy tragédiája akkor következett be, amikor 2015-ben a felesége – tisztázatlan körülmények között – kizuhant a negyedik emeletről, amit csodával határos módon élt túl. Csicsay Claudia fotóművész súlyos sérüléseket szenvedett, sokáig volt kórházban, végül Szacsvay László ápolta otthon, egészen a felesége tavalyi haláláig.

Miután kizuhant a negyedikről, talpra állítottam, megtanítottam újra járni, majd jött egy rák, ami két hónap alatt elvitte

– mondta erről a színész a Tények Pluszban.

Két magányos lélek szökése 

Veiszer Alinda műsorában így beszélt erről:

„A lakásban voltam, mikor megtörtént a baleset. Olyan furcsa lakásunk van, hogy én kint mosogattam a konyhában, ő meg bement, és úgy döntött, hogy gravitál. Jó sokáig beszélgettem vele, de már nem volt ott… A humor az egyetlen fegyverem. Bár tragikus, de van tragikomédia is! Jelmondatom Az ember tragédiájából: Tragédiának nézed? Nézd komédiának, és mulattatni fog. Ha kifordítja az ember, hihetetlenül el lehet röhögni”

– mondta Szacsvay.

A feleségem hiányzott a fizikaóráról, amikor a gravitációt tanulták. Ezt szoktam mondani

– nevetett fel keserűen a Nemzet Színésze, hozzátéve, hogy a felsége jól van, tudnak kommunikálni.

„Az, hogy él, egy Guinness-rekordba való, az, hogy hova tudtunk eljutni másfél év után, az szintén… a jövőről nem nagyon gondolkodom… a jelent kell megélni és megoldani. A múlttal sem szabad sokat foglalkozni, mert azon változtatni úgysem lehet”

– mondta.

Szacsvay László megküzdött sérvvel, rákkal, túlélt egy trombózist, de tavaly újra láthattuk őt moziban: A Valami madarak egy idős férfi és egy tizenhét éves lány barátságáról szól. A történet szerint Bélát egy baleset után fia az idősek otthonába küldi, amit az idős férfi úgy él meg, mintha az egész világ összeesküdött volna ellene. A kiutat a szökésben látja, amelyben társa a másik magányos lélek, a 17 éves Zoé, aki ugyancsak nem jókedvéből van az otthonban: büntetésből dolgozik ott. Hogy a nagy szökés sikerül-e, az kiderül a Valami madarak című filmből.

Index

Kiemelt kép: Szacsvay László, a Nemzet Színésze, Jászai Mari-díjas színművész beszédet mond Benedek Miklós, a Nemzet Színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulata tagjának ravatalánál a Farkasréti temetőben 2024. február 6-án. MTI/Hegedüs Róbert