Próbálkoztak már 2022-ben, most találtak maguknak egy új jelöltet.

Magyarország a leghatározottabban védi a saját és ezzel a többi uniós tagország szuverenitását, ezért Brüsszel ki akarja nyírni az Orbán-kormányt, és ezzel átlépett egy vörös vonalat – mondta el Az igazság órájában az Alapjogokért Központ (AK) és a Hír FM közös műsorában Fricz Tamás, az AK kutatási tanácsadója.

Így viszont az Európai Unió működése került válságba, mert az uniónak nem erről kellene szólnia – hangsúlyozta, hozzátéve: nagyon kiélezett küzdelmekre számít.

Zila János, a központ elemzője kifejtette: az amerikai demokraták és a brüsszeli elit szemét csípi, hogy van egy olyan kormány, amely szembemegy velük, és inkább a nemzeti érdekeket képviseli olyan kérdésekben, mint a háború vagy a migráció.

Már 2022-ben próbálkoztak, ez volt a guruló dollárok ügye. Most úgy tűnik, hogy találtak maguknak egy újabb kijelöltet, egy újabb személyt, egy újabb politikai erőt, amelyhez nagy reményeket fűznek – mondta.

Egy nagyon kemény vitát kell elkezdeni az Európai Unió jövőjéről – vélte Fricz Tamás. Emlékeztetett arra: 2004-ben már volt egy konvent Európában, amellyel egy új alaptörvényt szerettek volna csinálni. A dolog nem jött össze, mert a francia és a holland nép leszavazta. De valamit kell kezdeni az EU-val, lehetne kezdeményezni az Európai Tanácsban (ahol a tagállami vezetők ülnek), hogy gondoljuk újra az Európai Uniót, mert amilyen irányba most megy, az a totális föderalizmus – érvelt.

Zila János a 21 Kutatóközpont felmérésével kapcsolatban (amely a Tisza Pártot hozta ki a legnépszerűbbnek) megjegyezte: a kutatóközpont szintén érintett volt a guruló dollárok botrányban. Nyílt titok volt az is, hogy az intézet ott állt a Momentum mögött.

Amikor megjelent Magyar Péter és egyre inkább úgy látszott, hogy valamilyen politikai szerepe lesz, akkor ez az intézet áthelyeződött mögé – fejtette ki az Alapjogokért Központ elemzője.

Magyar Nemzet