Az Európai Unió globalistáit nem érdeklik az emberéletek, állapította meg a XXI. Század Intézet vezető elemzője, Halkó Petra. Arról azonban még nem beszéltünk, mi történik, ha a fegyverszüneti, majd a béketárgyalások sikerrel zárulnak.

Sok kérdés vár még válaszadásra az orosz–ukrán háború vonatkozásában, de az Unió részéről is marad egy nagy veszély: az, hogy erőltetik a jelenleg minden tekintetben tagságra alkalmatlan Ukrajna felvételét.

Ukrajna jelenleg semmilyen szempontból nem felel meg az Európai Unió tagsági követelményeinek. Először is az ország háborúban áll, és ha a konfliktus lezárása előtt csatlakozna az Unióhoz, fennállna a veszély, hogy maga az EU is háborús féllé válik. Másodszor Ukrajna jelenlegi helyzetében nem lehet pontosan meghatározni sem területének, sem népességének adatait, ami alapvető feltétele lenne a csatlakozásnak. Harmadrészt

az ország egyáltalán nem teljesíti a tagsághoz szükséges koppenhágai kritériumokat.

A demokratikus és jogállamisági elvek tisztelete helyett Zelenszkij legitim felhatalmazás nélkül irányítja az országot, jogi eljárás nélkül súlyos megtorlásokat alkalmaz, elnöki rendeletben tiltja meg a béketárgyalások folytatását, miközben az ukrán népet sorozással és erőszakkal küldi a frontra, saját vagyona pedig látványosan és szüntelen növekszik. Gazdasági szempontból sem teljesíti a feltételeket: Ukrajna a feketepiac egyik legnagyobb fegyverkereskedőjévé vált, ami szöges ellentétben áll egy működő piacgazdaság elvével. Ráadásul az Európai Unióhoz semmilyen formában nem tud hozzájárulni, mivel az ország fenntartásához szükséges forrásokat is maga az Unió kívánja biztosítani.

Arról se feledkezzünk meg, hogy az ukrán csatlakozás padlóra küldené nem csupán az egész Uniót, de Magyarországot is.

Ukrajna EU-csatlakozása teljes mértékben átrendezné az olyan uniós források allokációját, mint a Kohéziós Alap és a Közös Agrárpolitikai (KAP) támogatások, amely utóbbiból a magyar mezőgazdasági szektor várhatóan akár 672 milliárd forintot is elveszthet évente. Ezen túlmenően Ukrajna csatlakozása politikai értelemben is alapjaiban rajzolná át az erőviszonyokat az Európai Unión belül.

Bár a legutóbbi népszámlálás még 2001-ben zajlott, és azóta a háború következtében jelentős demográfiai változások történtek, Ukrajna népessége jelenleg nagyjából 29–40 millió fő közé tehető. Ezzel az Unió hatodik legnagyobb tagállamává válna. Ez különösen azért jelentős, mert az Európai Parlamentben a mandátumokat népességarányosan osztják el, miközben az uniós szabályok szerint a képviselők száma legfeljebb 750 + 1 fő lehet. Ez azt jelenti, hogy a kisebb tagállamok képviselete csökkenne, mivel a helyek egy részét Ukrajna kapná meg. Emellett az Európai Unió Tanácsában a döntések közel 80 százaléka minősített többségi szavazással születik, ahol a tagállamok szavazati súlyát szintén népességük alapján határozzák meg. Ukrajna így egy Lengyelországhoz hasonló, 8–10 százalékos szavazati arányt kapna, ami jelentős befolyást biztosítana számára az uniós döntéshozatalban.

Már a háború kezdetén nyilvánvaló volt, hogy Ukrajna győzelmi esélyek nélkül sodródik bele egy elhúzódó és véres konfliktusba, amelyet kizárólag nyugati támogatással tud fenntartani. Hogyan értékeli ebben a Nyugat felelősségét, különösen annak fényében, hogy az isztambuli tárgyalások során Ukrajna hajlandó lett volna kompromisszumokra, de az akkori amerikai és a brit beavatkozás ezt megakadályozta?

Azok, akik állítólag Ukrajna érdekeit képviselik, nem a mielőbbi békés megoldásra törekedtek, hanem épp ellenkezőleg, tovább szították a konfliktust. Ha valóban az ukrán emberek élete lett volna a legfontosabb számukra, akkor nem küldték volna őket napról napra a frontra, hogy egy kilátástalan háborúban vesszenek el. Az elmúlt három év világosan megmutatta, hogy Ukrajna esélyei minimálisak voltak, és egyetlen olyan ígéret sem teljesült, amelyet a szankciókhoz, a katonai segélyekhez vagy a pénzügyi támogatásokhoz fűztek. Nemcsak, hogy nem próbálták a feleket a béke felé terelni, hanem kifejezetten akadályozták a békés rendezést – különösen a brit kormányzat és a Biden-adminisztráció részéről. Ez ma már nem titok:

tudatosan hátráltatták, sőt megakadályozták a tárgyalásokat, és ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy a háború tovább folytatódjon.

Végül ejtsünk szót arról, mit remélhet Magyarország az Európai Unió diktatúrájában, ahol teljesen mindegy, mit foglalunk írásba, vagy miben állapodunk meg, úgy szegik meg a szabályokat, ahogyan nem szégyellik. Ráadásul gazdaságilag is tönkre akarnak tenni bennünket, most már az újabb szankciós csomag tervezésénél az olaj, a gáz és az atomenergia szankciója is szóba kerülhet. Miközben a Paks II. beruházást is bíróságon támadják, azaz mindentől meg akarnak fosztani minket, ami nélkül nem létezhetünk. Meddig bírhatjuk még ezt a nyomást?

Úgy tűnik, hogy eddig is kitartottunk: több mint ezer éve itt vagyunk, ez már önmagában is egyfajta fricska mindazoknak, akik ellenünk törtek. Történelmünk során sajnos számtalan vesztes, ugyanakkor győztes küzdelmet is megéltünk. Az, hogy ennyi évszázad után is fennmaradtunk, bizonyítja a magyar nemzet rendíthetetlen élni akarását. Nem véletlen, hogy a mai konfliktusaink is a szuverenitás és a szabadság kérdésében gyökereznek – ez is azt mutatja, hogy

nemzetünkben él egy természetes ellenállási ösztön, egyfajta immunreakció a külső nyomásra.

Bíznunk kell abban, hogy a következő generáció is elég bátor lesz ahhoz, hogy kiálljon ezért az örökségért, és éljen azzal a szabadsággal, amelyet 1989-ben visszaszereztünk.

Tegyük hozzá, hogy ez rajtunk, szülőkön és nagyszülőkőn is múlik, azon, hogy megfelelően neveljük-e az utódainkat.

A fiatal generáció kezében hatalmas felelősség van, hiszen kiváltságos helyzetben vannak: már most dönthetnek bizonyos kérdésekről és folyamatokról, amelyek következményeit elsősorban ők maguk fogják megélni. A fiatalok számára nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is, hogy továbbvigyék azt az örökséget, amelyet elődeik rájuk hagytak. Felmenőink rengeteget küzdöttek és áldoztak azért, hogy ma olyan életet élhessünk, amilyet. Ugyanakkor a fiatalok nemcsak a múlt örökösei, hanem a jövő letéteményesei is – felelősséggel tartoznak a következő generációkért. Ahhoz, hogy ezt a szerepet valóban betölthessék, nélkülözhetetlen az idősebb generációk tapasztalata és útmutatása. A régi bölcsesség ma is igaz: aki nem ismeri a múltat és annak hibáit, az elkerülhetetlenül megismétli azokat.

Szerző: Ifj. Tóth György

Címlapkép: Halkó Petra, a XXI. Század Intézet vezető elemzője Forrás: Kozma Zsuzsi-Kontra/Origó

A beszélgetés első része:

Halkó Petra: Trump a békéből, az Unió a háborúból akar üzletet csinálni

A beszélgetés második része:

Halkó Petra: A brüsszeli elitet nem érdekli az emberélet