Sulyok Tamás azonnali segítséget ígért a parajdiaknak

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Sulyok Tamás

Az egész magyar nemzet szolidaritását szeretném kifejezni itt Parajdon, az itt élők mindenben számíthatnak ránk – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap Parajdon, a bánya bejáratánál tartott sajtótájékoztatón.

Az államfő kiemelte: amikor egy közösség egyik napról a másikra elveszíti a jövőbe vetett reményét, akkor ott nagyon nagy a baj. Ami pedig itt történt, az az embereket közvetlenül érinti.

Az emberek attól félnek, hogy nem lesz ivóvizük, elveszítik a lakásukat, a munkahelyüket, és elveszítik az összes reményt, amit az itteni életbe vetettek

– hangsúlyozta.

Sulyok Tamás megköszönte az Ökumenikus Segélyszervezetnek, hogy a kezdetektől fogva Parajdon van. Elmondta, hogy ő maga is azonnali gyorssegélyt utalta ki az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül a legrászorultabbaknak.

Forrás: hirado.hu
Címlapkép: Facebook/Dr. Sulyok Tamás

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004