Szentté avatta XIV. Leó pápa „Isten influenszerét”

Szerző: civilek.info

HITÉLET

Carlo Acutis

Carlo Acutis az első Y generációs a szentek sorában.

Szentté avatta a pápa vasárnap azt a 2006-ban leukémiában elhunyt tinédzsert, aki internetes tevékenysége miatt az Isten influenszere becenevet kapta, és aki így az első Y generációs a szentek sorában.

A becslések szerint a szertartáson mintegy 70 ezren vettek részt.

Carlo Acutis brit születésű olasz fiú 15 évesen halt meg. Előtte kitanulta a számítógépes programozást, hogy weboldalakat készítsen hite terjesztése érdekében, és története nagy figyelmet keltett a katolikus fiatalok körében.

XIV. Leó Acutis mellett a szentek közé emelte Pier Giorgio Frassatit is, aki rászorulókat segített, és 1925-ben, 24 évesen járványos gyermekbénulásban halt meg.

A szertartás megnyitóján a Szent Péter téren összegyűlt tömegnek tartott beszédében a katolikus egyházfő elmondta, hogy Acutis és Frassati a szentség és a rászorulók megsegítésének példaképei voltak.

A pápa szerint a két új szent „mindannyiunknak szóló felhívás, különösen a fiataloknak, hogy ne pazaroljuk el az életünket, hanem irányítsuk azt felfelé, a mennybe”.

A vasárnapi esemény volt az első alkalom, hogy XIV. Leó, akit májusban választottak a katolikus egyház fejévé, ilyen szertartáson elnökölt.

Acutis testét utolsó kívánságának megfelelően egy templomban helyezték el a közép-olaszországi Assisiben, ahonnan Szent Ferenc származott. Nyughelye népszerű zarándokhely, amely naponta több ezer hívőt vonz.

MTI

Címlapkép: Carlo Acutis fotója. Facebook/Vatican News

Vasárnap avatják szentté a 15 éves olasz fiút

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004