Egymillió aláírás kevés volt Brüsszelnek – az Európai Bíróságon folytatódik a székely ügy

Szerző: civilek.info

DIASZPÓRA

Izsák Balázs SZNT

Izsák Balázs szerint sokkoló valótlanságokat tartalmaz az EB hivatalos indoklása, ezért a székelyek novemberig keresetet nyújtanak be Luxemburgban.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) jogi útra tereli a nemzeti régiók ügyét: megtámadja az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) szeptember 3-án hozott határozatát,

amelyben elutasította az erdélyi szervezet európai polgári kezdeményezését.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke keddi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján közölte, hogy két hónap áll rendelkezésükre a kereset benyújtására, így azt november 3-áig iktatni fogják.

Az SZNT kezdeményezése, a „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért” címet viselte, és célja az volt, hogy az uniós kohéziós alapok elosztásakor kiemelt figyelemben részesüljenek azok a régiók, amelyek etnikai, nyelvi vagy kulturális szempontból eltérnek a többségtől.

A szervezők a koronavírus-járvány idején, két év alatt több mint 1,2 millió hitelesített aláírást gyűjtöttek össze, amelyet idén márciusban nyújtottak be Brüsszelben a kezdeményezés teljes szövegével együtt.

Az EB azonban úgy döntött, nem javasol új jogszabályt: álláspontja szerint az uniós keretrendszer már most is biztosítja a kisebbségek védelmét, továbbá több javaslat túlmutatna az EU hatáskörén, mivel sértené a tagállamok alkotmányos berendezkedését.

Izsák Balázs szerint a Bizottság indoklása nemcsak formális és ellentmondásos, de „sokkoló valótlanságokat” is tartalmaz.

Példaként említette azt a kijelentést, miszerint az EB annak idején „korlátozottan vette nyilvántartásba” a kezdeményezést, amit az SZNT vezetője egyértelmű hazugságnak tart.

„Megszoktam korábban, hogy elferdítik a tényeket, csúsztatnak, de nyíltan valótlant állítani, szembemenni az egyértelmű igazságokkal – ez számomra sokkoló volt” – fogalmazott.

Hangsúlyozta: a Bizottságnak joga van elutasítani egy kezdeményezést, de kötelessége azt érdemi, koherens indoklással alátámasztani, amely összhangban van a közösségi joggal – írta meg a Maszol.

Az SZNT úgy véli, hogy amennyiben az Európai Bíróság helyt ad keresetüknek, az EB döntését meg kell semmisíteni, és az egész folyamatot újra kell kezdeni.

A szervezet mindeközben folytatja „a nemzeti régiók európai mozgalmának” építését, többek között nyílt levelek révén az Európai Parlament képviselőihez.

Izsák emlékeztetett: a Bizottság tavasszal még konstruktív hozzáállást mutatott, ezért is érték meglepetésként a szeptemberi elutasítás.

A mostani ügy különösen érzékeny annak fényében, hogy néhány éve a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezés is hasonló sorsra jutott.

Akkor is több mint egymillió polgár írta alá a javaslatot, amelyet az EB végül elutasított, mondván: a kisebbségi jogok védelme tagállami hatáskör.

Az SZNT ezért attól tart, hogy Brüsszel következetesen hárítja a kisebbségvédelmi kérdések uniós szintű rendezését – ám a bírósági út most lehetőséget adhat arra, hogy jogilag is próbára tegyék az EB álláspontját.

Forrás: kronikaonline.ro, maszol.ro, Mandiner, MTI

Címlapkép: Izsák Balázs SZNT-elnök Fotó: Haáz Vince / Krónikaonline.ro

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004