Olyan mintha megállt volna az idő, folyamatosan a szabadságunkért, szuverenitásunkért küzdünk. Időről időre hősöket kell kiállítanunk, gondolhatunk 1848-ra, 1956-ra, de akár napjainkra is. Minden történelmi kísérletünk arról szól, hogy számunkra nagy dolog a szabadság, az önállóság. Történelmi hagyományunk azt mondatja velünk, hiába fognak össze ellenünk, a szabadságról nem mondhatunk le, mindig harcolni fogunk érte. De vajon ez mindig így lesz? – fogalmazta meg a beszélgetés központi kérdését Heizler Norbert, a CÖF operatív igazgatója, a beszélgetés moderátora a két vendégelőadónak: Móczár Gábornak, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatójnak és Boros Bánk Leventének, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatójának.
Ha az elmúlt 1100 évből indulunk ki, akkor nem lesz vége a harcnak. Valahogy ez az idegenlelkű, a külső hatalmakat jobban szerető, a magyarság küldetésében, megmaradásában nem hívő réteg mindig meglesz, így a küzdelem megmarad. De az is igaz, hogy a küzdés maga nem idegen a magyar néplélektől, tehát nekünk ez nem egy természetellenes létállapotunk, az egész történetünk erről szól
– válaszolta Móczár Gábor tömören.
A magyarság léte a Kárpát-medencében és azon túl, mégiscsak a túlélésről szól, ahogy a világtörténelem is népek, nemzetek túléléséről vagy elbukásáról.
– jelenti ki Boros Bánk Levente, aki nem tartja véletlennek, hogy a miniszterelnök is az utóbbi jelentősebb beszédeiben azt fejtegeti, hogy a tét most éppen a nyugati civilizáció túlélése a migrációval, a mesterséges átalakítással, a Soros féle nyílt társadalommal, az LMBTQ-val szemben.
Szerinte tudjuk úgy ezt a folyamatos küzdelmet úgy dekódolni, hogy a magyarság foggal körömmel próbálja biztosítani a saját túlélését, megmaradását. Politikailag, az országon belül viszont ez az ő olvasatában azt jelenti, hogy vagyunk mi, meg vannak ők.
Kétosztatú ez a rendszer, most is kiderült, hogy az éppen aktuális ellenzéki formáció, Magyar Péterék sem különböznek a korábbi balliberális közegtől.
– nyomatékosította az elemzési igazgató.
Megmaradás szempontjából nincs többféle Magyarország, egy Magyarország van. A magyar nemzetfelfogás azon múlik, hogy mennyire tudja a nemzet a nehéz helyzetbe jutott nemzetrészeit segíteni. Ez nem opcionális, egyszerűen nincs más esélyünk. Európának nincs szüksége a birodalmi koncepciójában arra, hogy önálló, saját erős identitásokat őrző nemzetek maradjanak meg.
– hangsúlyozta Móczár Gábor.
A Civil Akadémián további témák is szóba kerültek:
- Hogyan lehet álszent magatartással megtéveszteni az embereket?
- Anglia és Franciaország is elveszett, eljutottak az önfeladás állapotába
- Az Európai uniós intézmények hatalmi átrendeződése
- Van-e identitása, merre tart az Európai unió?
- Csatlakozhat-e Ukrajna az Európai unióhoz?
- Ki állja az orosz-ukrán háború számláit?
- USA- Európai unió vámmizéria
- Ki határozza meg a zöldpolitikát?
- Marad-e az uniós vétójog lényeges kérdésekben?
- Életet lehet-e a V4-ekbe a cseh választási eredmény?
- Jön-e jobbratolódás Lengyelországban is?
- Elhiszi-e a magyar nemzeti oldal, hogy győzhet a választáson?
A beszélgetést itt lehet megnézni:
Képgaléria az eseményről:




Fotók: Görgényi Levente / Civilek.info



