Orbán Viktor: Mindenkire számítunk holnap!

Szerző: civilek.info

BÉKEMENET, BELFÖLD

Orbán Viktor

Amit elértünk tegnap és tegnapelőtt, azt holnap meg kell védenünk – hangsúlyozta a miniszterelnök.

„Október 23. Békemenet. Mindenkire számítunk holnap!” – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor a közösségi oldalán, majd feltette a kérdést: „Te ott leszel?”

A miniszterelnök egy összefoglaló videót is közzétett a korábbi békemenetekről, ebben egyik beszédének részletét is felidézte.

„Amit elértünk tegnap és tegnapelőtt, azt holnap meg kell védenünk. Ami ma elég, az holnap kevés. Minden magyarra számítunk, akinek számít Magyarország jövője. Nekünk Magyarország az első, ezért a mi kormányzásunkkal még azok is jobban járnak, akik nem ránk szavaznak”

– szögezte le Orbán Viktor.

Korábban a kormányfő arról is posztolt, hogy soha nem volt még ekkora jelentősége a békemenetnek, mint 2025-ben.

„Mutassuk meg, hogy Magyarország a béke szigete”

– üzente a kormányfő.

Ahogy lapunk már beszámolt róla, október 23-án a békemenetre való gyülekezés délelőtt kilenc órakor kezdődik Budapesten, az Elvis Presley téren, az összegyűlt tömeg pedig a Margit hídon, a Nyugati téren és az Alkotmány utcán át vonul a Kossuth térre, ahova még Orbán Viktor beszéde előtt megérkezik a menet.

Minden idők legnagyobb békemenetére készül a Civil Összefogás Fórum – Orbán Viktor részvételre buzdít

Magyar Nemzet

Címlapkép: Orbán Viktor beszédet mond a 2024-es Békemenet végén / Fotó: civilek.info

 

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004