Barack Obama kijelentette, a magyar kormány megbuktatásán dolgozik

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD, KIEMELT

barack obama

A volt amerikai elnök egy új, liberális „káderképző” alapítványán keresztül érné el, hogy Magyarországon végre azokat a politikusokat válasszák meg, akik neki szimpatikusak.

„Sokan azt hitték, hogy a liberális hálózat Donald Trump alatt halálos sebet kapott. Valójában csak új formát öltött ”, és most visszatér”

– írta a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs Facebook-bejegyzésében.

„Trump elnöksége idején Washingtonban lebontották a USAID-et és más liberális befolyási csatornákat, ám a liberális ideológiai hálózat nem szűnt meg” – fogalmazott Orbán Balázs, majd hozzátette:

„Ebben Soros György mellett most már kulcsszerepet játszik Barack Obama is, aki létrehozta saját alapítványát, az Obama Foundationt.”

Megfogalmazása szerint ez lényegében egy liberális „káderképző,” amely minden évben fiatal vezetőket toboroz világszerte. „Chicagóban és New Yorkban képzik őket, majd a fiatalok a saját hazájukban – a hálózat támogatásával – politikai és társadalmi pozíciókat foglalnak el” – írta, hozzátéve:

„Most Magyarország és Lengyelország került a célkeresztbe.”

Orbán Balázs szerint Obama nyíltan kijelentette, hogy ez a két ország a „globális autoriter hullám frontvonalában” található. „A hálózat aktivizálódása nem véletlen. Ahogy arra Mike Gonzalez, a The Heritage Foundation vezető kutatója is rámutatott a Washington Examinerben megjelenő cikkében, tavasszal választások lesznek Magyarországon, és Obama már letette a voksot a magyar kormány ellen” – fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója.

Nem fogunk teret engedni semmilyen külső beavatkozásnak. Magyarország sorsáról csak a magyar emberek dönthetnek” – zárta a posztot Orbán Balázs.

Forrás: Civilek.info / hirado.hu 

Fotó: depositphotos.com

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004