Trump a transznemű sportolókat bírálta, egyúttal kiosztotta New York leendő polgármesterét is

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD

donald trump

Donald Trump egy üzleti fórumon súlyemelő- és futórekorokkal példálózva jelentette be: „Vége a férfiak női versenyzésének!” A frissen megválasztott New York-i polgármestert, Zohran Mamdanit pedig név szerint támadta. Trump szerint a baloldali politikus imádja, ha pasik emelik a női rekordokat. Célkeresztben New York leendő polgármestere.

Donald Trump elnök ismét élesen bírálta a transznemű sportolókat, akik nőkkel versenyeznek, ezúttal a súlyemelés és egy hosszú távú futóverseny példájával. A miami America Business Forum rendezvényen mondott beszédében a frissen megválasztott New York-i polgármester, Zohran Mamdani is megkapta a magáét.

„Vége annak, hogy férfiak induljanak a női sportokban”

– jelentette ki Trump, majd egy konkrét esetet emelt ki:

„Hogyan állunk a súlyemelésnél? Egy nő 218 fontot (98 kg) emelt a feje fölé – az sok! Ez volt a rekord, 17 évig állt. Egy férfi jött, és 100 fonttal (45 kg) megdöntötte. Korábban sikertelen férfi súlyemelő volt, de nőként remekül teljesített”

– mondta az elnök, miközben utánozta a mozdulatot.

Ezután áttért a futásra:

„A minap egy férfi nyert egy egész napos versenyt öt óra tizennyolc perccel.”

Végül Mamdani nevét is bedobta:

„És ez a Mamdani, akármi is a neve, New Yorkban… ő csodálatosnak tartja, hogy férfiak játsszanak a női sportokban.”

A Fox News megkereste Zohran Mamdani kampánystábját, de nem érkezett válasz. Trump utalt arra is, hogy a Pennsylvaniai Egyetem idén visszavonta a transznemű úszó, Lia Thomas női rekordjait:

„Az úszás is jó példa. Rekordok dőltek meg olyan különbséggel, amit senki nem hitt volna. De sok rekordot már visszaváltoztattak oda, ahová való.”

Trump megvédi a nőket

Nem ez az első eset, hogy Trump a színpadon figurázza ki a transznemű súlyemelőket: idén az alabamai egyetemen már előadta, hogyan „nyer” egy transz versenyző egy női rivális ellen.

A 36 éves demokrata jelölt egyébként november 4-én győzte le Andrew Cuomót és Curtis Sliwát, így januárban ő lesz New York City első muszlim polgármestere.

Trump üzenete egyértelmű: a transznemű női sportolók „korszaka” lezárult – legalábbis az ő elnöksége alatt.

Magyar Nemzet

Címlapkép: Donald Trump – Fotó: depositphotos.com

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004