Bármennyire is igyekezett a mostani liberális kormányzat, nagyon is él és virágzik a lengyel nemzeti gondolat és a lengyel–magyar barátság. A varsói Függetlenség Menete ennek a bizonyítéka.
Varsó 2010 óta ad otthont Lengyelország és Európa egyik legfontosabb közéleti és nemzeti eseményének: a Függetlenség Menete idén is az Istenben, hazában és családban gondolkodó és érző hazafiak élő felkiáltójele volt, amelyen a résztvevők nemcsak a liberális kormánynak, illetve Donald Tusk miniszterelnöknek üzenték meg, hogy legitim, széles tábora van a jobboldali lengyel gondolatnak, de az Európai Unió vezetése számára is kinyilvánították, hogy nem mindenki számára a brüsszeli irány a mérvadó.
A szervező Függetlenség Menete Egyesület idén az „Egy nemzet, erős Lengyelország” jelszó alatt tartotta meg a több százezer fős felvonulást, a november 11-ei menet fényét pedig idén is a délelőttönként a belvárosban hagyományosan megrendezett, az elnöki palotánál tartott hivatalos zenés katonai felvonulás és ünnepség emelte.
November 11-e Lengyelország legfontosabb nemzeti ünnepét takarja, a függetlenség napját. Ekkor a lengyelek arra emlékeznek, hogy Lengyelország az első világháború végén, 1918 novemberében, 123 évi felosztottság után visszaszerezte önálló államiságát.
Lengyelország függetlenségének napja – testvéri köszöntés Magyarországról + VIDEÓ
A Függetlenség Menetét kezdettől fogva éles politikai szembenállás kísérte a lengyel belpolitikában: a jobboldal érthető módon kezdettől támogatta a patriotizmus ünnepi megnyilvánulását, bár az egyes pártok vérmérséklet szerint hol kisebb, hol nagyobb mértékben elhatárolódtak a rendezvényt kísérő szélsőséges megnyilvánulásoktól-kilengésektől.
Míg a baloldal idegenkedik a felvonulástól, és többször is próbálta megakadályozni, hogy megtartsák a rendezvényt. A menet történetében nem számít ritkaságnak a résztvevők ellentüntetőkkel és rendőrökkel való összecsapása, de túlnyomórészt a rendezvény a konzervatív jobboldali lengyelség erődemonstrációja, amelyre hagyományosan Európa minden szegletéből érkeznek jobboldali politikai pártok és szervezetek szimpatizánsai is (régebben jellemző volt, hogy – többségében külföldről összetrombitált – antifa ellentüntetők próbálták megzavarni a demonstrációt, de ez szerencsére már jó ideje nem jellemző).
A 2025-ös Függetlenség Menete a nemzeti erő és a szuverenitás jelszavainak jegyében telt el, és hiába próbálta Varsó liberális főpolgármestere, az idei elnökválasztáson Karol Nawrockival szemben alulmaradó Rafał Trzaskowski ismét diszkreditálni a megmozdulást azzal, hogy előzetesen, paternalista módon óva intett az erőszaktól, és aggodalmát fejezte ki a „gyűlöletkeltéssel” kapcsolatban.
Még ellenrendezvényt is akart szervezni, valamint lekapcsoltatta a felvonulás útvonalát képező Poniatowski híd közvilágítását, ám ezek a pitiáner húzások nem befolyásolták a végkimenetet. Ahogy az sem, hogy a menet egyik emblematikus hangulatelmét adó pirotechnikai eszközök használatát is betiltotta aznapra a Mazóviai vajdaság vezetője. Valószínűleg az utóbbi közrejátszott abban, hogy idén is rengeteg fénygyertya világított a résztvevők kezében.
Bár a szervezők jó előre jelezték, hogy a Függetlenség Menete „nem pártrendezvény, hanem nemzeti ünnep”, a Jog és Igazságosság Pártja (PiS) képviselői bejelentették, hogy részt vesznek a felvonuláson, Karol Nawrocki elnök pedig az utolsó pillanatig lebegtette, hogy ott lesz-e az ünnepélyes eseményen.
Az a külföldi, aki nemcsak a menet napjára látogatott Varsóba, egy egészen más oldaláról ismerhette meg a várost, mint a korábbi években. Azzal, hogy a mostani rendezvény keddi napra esett, a látogató megtapasztalhatta, milyen a lengyel főváros hangulata egy hosszú hétvégén.
A Mandiner jelenlévő újságírója szerint a hangulatot a leginkább az irigylésre méltó kifejezéssel tudná illetni: a talán a marcona időjárásnak hála kissé álmosan, ráérősen éledező – a menet előtti napokban a rendőri jelenlétet leszámítva rendszerint kihalt – fővárost dél körül már ellepték a helyiek. Feltűnően sok babakocsit toló család, fényképezkedő, a tanítási szünetet kiélvező fiatal töltötte meg a történelmi óváros legszebb szegleteit, az éttermekben, a kávézókban, illetve a múzeumokban és a kulturális kikapcsolódás színterein pedig egy gombostűt sem lehetett leejteni.
A rendőri előkészületek sem volt olyan tolakodóak, mint általában lenni szoktak, bár a csapatszállító autóktól a párosban járőröző egyenruhásokig azért sok minden jelezte az avatott szem számára a hatóság éber figyelmét. Nagyobb politikai megmozdulást viszont csak a PiS Józef Piłsudski belvárosban található szobránál tartott, késő esti megemlékezése jelentett. Lélekben már mindenki november 11-ére készült.
A nagy nap pedig nem is okozott csalódást azok számára, akik olyan szerencsések voltak, hogy megoszthatták a hazafias ünnepet a lengyel főváros lakóival és az ide látogatókkal. Délelőtt a szokásos felemelő élményt nyújtotta az óvároson végigvonuló katonai díszmenet, amelyet hagyományosan katonazenekar vezetett fel.
Bez tęczowych i unijnych flag. Bez wściekłych macic, komunistów, zdradzieckich polityków… bez agresji, inwektyw.
Tak wygląda moja Polska. 🇵🇱🫡♥️
Bóg, honor, ojczyzna. pic.twitter.com/8mIyHPGlbI
— Mati (@FremdenlegionPL) November 11, 2025
A hivatalos állami ünnepséget követően, délután egy órakor vette kezdetét a Függetlenség Menete hivatalos programja: a Kultúra és Tudomány Palotája előtti gyülekezőhelyen közös imával indult az esemény. A menetre a város minden részéből már jóval dél előtt megindult a népvándorlás: vége-hossza nem volt a piros-fehér zászlóval, karszalaggal vagy nemzeti színű virágkorona fejdísszel vonuló kisebb-nagyobb csoportoknak.
Amire külföldiként talán a legjobban rácsodálkozhat az ember, az az, hogy mennyi fiatalt vonz egy ilyen hazafias megmozdulás. A családokkal érkező egészen kis gyermekektől, a tinédzsereken át, a húsz-harmincéves fiatal felnőttekig tömegével vett részt a meneten az ifjúság, de a középkorúak és az idősek is derekasan képviseltették magukat.
A több százezres tömeg elképesztő gyorsasággal töltötte meg a Marszałkowska út és az Aleje Jerozolimskie kereszteződésében lévő hatalmas teret, a zászlóerdőtől pedig hamarosan alig lehetett látni a megszokott városképet. Az embereket a harapós szél és az időközben megeredt eső sem zavarta abban, hogy egyértelműen kinyilvánítsák: lengyelnek lenni nem bűn, a hazafiságot pedig nem szégyellni kell, hanem teljes szívvel megélni.
Magyarként különösen magával ragadó érzés volt látni, milyen magától értetődő fesztelenséggel éli meg a hozzánk legközelebb álló baráti nép a legmélyebb nemzeti áhítat pillanatait, írta a Mandiner tudósítója.
Amíg a rendezők a nemzeti szuverenitásra fenekedő Európai Uniót, illetve a korrupt és ideológiavezérelt politikusokat pellengérre állító beszédekkel alapozták meg a hangulatot, a Mandiner riportere is szóba elegyedett a menet résztvevőivel. Már, amikor nem zúgtak éppen a „Isten, haza, becsület!”, vagy a „Lengyelország piros, fehér!” rigmusok.
Éljenek a patrióták, éljenek a magyarok!”
– kiáltott fel lelkesen egy középkorú férfi, amikor megtudta, hogy Budapestről érkeztek beszélgetőtársai. Egyből elmesélte, hogy már többször is járt a magyar fővárosban, és egyszer még Orbán Viktort is hallotta élőben beszélni:
„Nagyon büszkék lehetnek a magyarok, hogy ilyen vezetőjük van. Nálunk sajnos még várni kell erre…”
– tette hozzá némi reménykedéssel vegyes lemondással.
„Élvezzétek ki ezt a napot, érezzétek jól magatokat”
– kívánta a riporternek egy fiatal férfi, aki a barátnőjével látogatott ki a felvonulásra. A jókívánságoknak pedig se szeri, se száma nem volt ezután.
Amennyire a Donald Tusk vezette kabinet igyekezett aláásni az államközi kapcsolatokat, és amennyire rajta vonnak a liberális politikusok, hogy elhalványítsák a hagyományos lengyel–magyar barátság érzését, a mindennapi emberek szívében annyival elevenebben él a két nép közötti bajtársiasság és mély szimpátia.
„Aki csak megtudta, hogy magyarok vagyunk, mindnek volt egy-egy jó szava, biztató kézszorítása, de voltak, akik hangos »Ria-ria-Hungária!« skandálással örvendeztettek meg minket, és persze együtt kiáltottuk, hogy
Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki! (Lengyel, magyar, két jó barát, együtt harcol, s issza borát!)” – olvasható a tudósításban.
A kellemes beszélgetések közepette pedig megmozdult a tömeg: az emberek lassan elindultak a Aleje Jerozolimskién, a Poniatowski hídon át a Nemzeti Stadionig, és ellenállhatatlanul sodortak magukkal mindenkit.
A piros-fehér zászlóerdőben egyszer csak egy magyar lobogó magányos piros, fehér, zöldjére lett figyelmes a riporter, akinek némi küzdelem árán sikerült közel kerülni a lobogó tulajdonosához.
Jól szituált, rövid vadászkabátba öltözött úr tartotta magasba hazánk zászlaját, akiről kiderült, hogy ő igazából lengyel. Ám azonnal mosolyogva tessékelte a riportert egy közelben álló idősebb úrhoz, aki már magyarul csodálkozott rá, hogy idegenben is hall hazai szót.
Mint kiderült, az újdonsült beszélgetőtárs született magyar, a mellette álló felesége pedig lengyel, aki minden akcentus vagy hiba nélkül bírja a hírhedten nehéz nyelvünket.
„Körülbelül két éve élünk itt. A fiunk ide jár gimnáziumba, a feleségem itt kapott állást”
– árulta el a férj, hogy miért költöztek el nemrég Magyarországról.
Mikor arra terelődött a szó, hogy mit jelent a számukra a menet, az eddig csak a beszélgetésünket hallgató hölgy gondolkodás nélkül vágta rá a következőt:
„A világon nincs szebb dolog, mint ez a felvonulás. Ez a nemzeti büszkeségünk kinyilvánítása.”
Elmondták, hogy mindketten hívő katolikusok, konzervatívok és nacionalisták. Az utóbbi szóval kapcsolatban némi magyarázatként hozzátették, hogy ez alatt nem sovinizmust kell érteni, hanem egészséges, patrióta büszkeséget.
„Ne dőljenek be, ha valahol azt hallják, hogy ez egy náci, vagy fasiszta rendezvény. Akármilyen jelzőket is aggatnak rá, itt becsületes, konzervatív hazafiak vonulnak, akik többségében nem politizálnak”
– hangsúlyozta a férj, aki külön kiemelte, hogy mennyire felemelő a számukra, hogy ennyi fiatal is részt vesz az eseményen.
A végeláthatatlan emberáradatban Karol Nawrocki köztársasági elnök is ott volt.
Lengyelország első emberét zászlóval a kezében kapta lencsevégre a sajtó a minden incidens nélkül lezajlott felvonuláson.
A lengyel baloldal pedig egyből az elnöki pártatlanság megsértésével vádolta az elnököt, akit a „szélsőjobboldali erőszak” legitimációját is megpróbálták ráhúzni az államfőre.
Borítókép: A Függetlenség Menete – Fotó: Mandiner/Tari Tamás
