Ízvilág

Szerző: Forró Péter

VÉLEMÉNY

hentes

Megszavazta az Országgyűlés a műhús általános betiltásáról szóló törvényt.

A tilalom az állati sejtekből vagy szövetekből mesterséges körülmények között, az élő szervezeten kívül izolált vagy előállított termékekre vonatkozik, azaz nem a vegán húspótlókra.

A laboratóriumi hús körüli polémia közben egyébként kiderült, hogy tömeges előállítása a jelenlegi technológia mellett sokkal károsabb a környezetre, mint a valódi marhahús. Ennek ellenére sok világcég tagadja ezt és jó üzletet lát előállításában és forgalmazásában.

A műhúsfogyasztás bevezetésére tett kísérletek némileg hasonlítanak a rovarevés népszerűsítésének programjához, amelyek ízvilága egyelőre nem igazán nyerte el a fogyasztók tetszését. Így hát nálunk csak fikció egy olyan húsboltban történő párbeszéd, amikor is egy háziasszony a hentestől arról érdeklődik:

– Mondja, friss marha érkezett a laborból?
– Hogyne, asszonyom, reggel szállították az árut.
– Nos, akkor adjon harminc deka felsált. De a szebbikből, mert betegnek lesz.

Borítókép: Magyarország betiltja a műhúst – Fotó: szakmatszerzek.hu

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004