A mi felelősségünk az, hogy nemet mondjunk azoknak az erőknek, azoknak az országoknak és politikusoknak, akik a háború eszkalációjához, az emberi szenvedés kitolódásához járulnak hozzá, üzente az államtitkár.
Mi, magyarok mindent megteszünk az emberi életek megóvásáért, a szenvedés megállításáért és a mielőbbi békéért – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára a Facebook–oldalára hétfőn feltöltött videójában.
Azbej Tristan Damaszkusznak egy, a szíriai polgárháború során megsemmisült negyedéből üzent minden békekereső embernek és azoknak, akik szerte a világban – például az ukrajnai háborúban vagy a Közel–Keleten – „még mindig a háborús eszkalációhoz, a háború folytatásához járulnak hozzá”.
„Amit itt látunk, az nem pusztán elpusztult infrastruktúra. Ezek itt elpusztult családi otthonoknak a százezrei. Ezek kettétört életek. Ezek temérdek, felbecsülhetetlen emberi szenvedésnek a nyomai. Ezek Szíriából elmenekült, elvándorolt millióknak a volt otthonai. Ez itt a kettétört remény, amelyet emberi nemzedékeknek a sokasága tud majd helyrehozni” – fogalmazott.
Hozzátette: 14 év után az első államtitkári szintű magyar állami vezetőként érkezett az országba, és kormányzati tárgyalásokon vett részt az elmúlt napokban, ezeken pedig elmondta, Magyarország „érdeke, hogy itt a béke és stabilitás honoljon, és megkezdődhessen az ország és az emberi életeknek az újjáépítése”.
Ugyanakkor van egy felelősségünk azok irányába is, akik jelenleg a háborús övezetekben, így az ukrajnai háborúban szenvednek – jegyezte meg az államtitkár. Kiemelte: „a mi felelősségünk az, hogy nemet mondjunk azoknak az erőknek, azoknak az országoknak és politikusoknak, akik a háború eszkalációjához, az emberi szenvedés kitolódásához járulnak hozzá”.
„Üzenem a háborúkban, így Ukrajnában szenvedő embereknek is, hogy mi nem értünk egyet azokkal, akik a háború elhúzódását szolgálják. Mi, magyarok mindent megteszünk az emberi életek megóvásáért, a szenvedés megállításáért és a mielőbbi békéért” – fogalmazott Azbej Tristan.
MTI
Borítókép: Damaszkusz – Fotó: Facebook/Azbej Tristan



