Fenyőfa a tiltott földön

Szerző: civilek.info

HITÉLET

karácsonyfa

Egy Észak-Koreából megszökött férfi elmesélte, milyen volt karácsonyt ünnepelni egy olyan országban, ahol az ünnep tiltott.

Il-yong Ju, aki később megszökött Észak-Koreából, és útjáról Donald Trumpnak is beszélt, elmondta, hogy a családja minden év december 25-én fát állított és feldíszítette azt.

Elmondása szerint kis falujában minden december 25-én valami különös dolog történt.

A nagyapja meglátogatta őket, majd elküldte őt a hegyekbe, hogy vágjon ki egy fenyőfát. A fát hazavitték, és apró pamutgolyókat akasztottak az ágaira – mesélte a fiatal a Sky News szerint.

Sok országban teljesen megszokott, hogy karácsonyfát állítanak és díszítenek, Észak-Koreában azonban december 25-e csak egy átlagos nap, mivel a karácsony gyakorlatilag tiltott ünnep.

Ju elmondta: otthonukban egyszerűen csak csinálták ezt a szokást, de nem tudták, mit is jelent valójában. Csak annyit tudtak, hogy minden évben december 25-én a nagyapjuk erre kérte őket. A nagyapja csak később magyarázta el neki, hogy Észak-Koreán kívül más országokban ezen a napon fát állítanak és ünnepelnek.

Mivel nem ismerték a szokás eredetét, a család nyíltan kiállította a fát. A szomszédok „yolkának” nevezték, ami az orosz nyelvterületeken az újévet jelképező feldíszített fát jelenti.

Ju elmondta, hogy mivel Észak-Koreában elnyomják a kereszténységet, senki sem ismerte a szokás valódi eredetét, ezért nem érte retorzió a családjukat.

Elmagyarázta, hogy ez azért volt lehetséges, mert a falujuk nagyon kicsi és elszigetelt volt: mindössze harminc háztartás élt ott, távol a nagyvárosoktól. És csak később, a Dél-Koreából fogott titokzatos rádióadások utaltak arra, honnan származik a hagyomány.

Ezek az adások vezették el Ju-t Észak-Hamgjong tartomány vidéki részéről egészen a Fehér Házig. Elmondta, hogy a családja valójában illegálisan hallgatott külföldi rádióadást Észak-Koreában: a FEBC-t, vagyis a Far East Broadcasting Company nevű dél-koreai keresztény rádiót hallgatták, amelyet hajnalban nagyon tisztán lehetett fogni Észak-Koreában.

Náluk hallottak először az evangéliumról és a kereszténységről. Azonban, míg a feldíszített fa eltűrt dolog volt, a rádióhallgatás már nem.

Az állami ügynökök előzetes figyelmeztetés nélkül jelentek meg, átkutatták a házakat, és ellenőrizték, hogy a rádiók milyen frekvenciára vannak beállítva (ennek ellenére Ju és családja végül nem bukott le).

Ju szerint az életüket kockáztatták azzal, hogy dél-koreai adást hallgattak, mivel ez szigorúan tiltott volt. Ha elkapták volna őket, politikai munkatáborba kerülhettek volna, vagy akár ki is végezhették volna őket, mivel keresztény műsorról volt szó. Ezért minden alkalommal betakarták az ablakokat egy pokróccal, és nagyon halkra vették a hangerőt, hogy senki ne hallja.

Ju elmondta, hogy ezek a rádióadások óriási hatással voltak a családjára. Ez motiválta az édesapját arra, hogy megszökjön Észak-Koreából. Az apja először egyedül menekült el, és miután Dél-Koreában letelepedett, egy embercsempészt küldött vissza a családért. Így Ju, az édesanyja és az egyik testvére 2009 októberében megszöktek Észak-Koreából.

Ju még csak gyerek volt, amikor megszökött Észak-Koreából, és átkelt a kínai határon. Ez a menekülés egy olyan utazás kezdete volt számára, amely három országon át vezetett Dél-Koreáig.

Miután átlépte a határt, egy misszionárius házában szállt meg, ahol választ kapott a rejtélyes vallás kérdéseire. Majd Kínán keresztül, egy távolsági buszon utazva szellemi utazásra is indult.

A buszon elmondtam a bűnös imát, és elfogadtam Jézust megváltómként.”

idézte fel.

Dél-Koreába érve, ahol szabadon gyakorolhatja a vallását, Ju új megvilágításba helyezte életének bizonyos részeit, és jobban megértette a saját történetét.

Híradó.hu

Fotó: Freepik

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004