Egy szóval kommentálta Varga Judit Magyar Péter legutóbbi, karácsonyra időzített interjúját, amelyet Szily Nóra készített Magyarral. A volt igazságügyi miniszter a beszélgetésre azt írta: „hányinger”.
Az interjú a szegedi Tisza-fórumot követően készült, ahol Magyar Péter többek között a bizalomról és saját magánéleti tapasztalatairól beszélt, hangsúlyozva, hogy szerinte a bizalom alapvető érték, amelyet nem hajlandó feladni – közölte a Mandiner.
A Tisza Párt vezetője úgy fogalmazott: „a bizalom szerintem nagyon fontos,” majd hozzátette, hogy bár „megégette magát,” ez szerinte mindenkivel előfordul. Állítása szerint mindig nyíltan beszél, és nem zavarja, ha rögzítik a mondandóját. „Fölveszik? Vegyék, aztán legyenek vele boldogok” – mondta.
Varga Judit reakciója azonban egyértelműen elutasító volt.
A volt miniszter mindössze egyetlen szóval kommentálta az interjút, ami gyorsan terjedni kezdett a közösségi médiában,
és újabb vitát indított el Magyar Péter hitelességéről és politikai szerepvállalásáról.
Magyar Péter szombaton arról írt közösségi oldalán, hogy szerinte támadások érik a Szily Nórával készült interjúja óta. Posztjában megszólítja Kocsis Mátét, aki szerinte válogatott hazugságokat írt. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott: „Péter! Sok piszkosságot elkövettél már életedben, és rengeteget hazudtál, de az, amit a Szily-interjúban tettél, minden határt átlép. A szeretet ünnepének hangulatát használtad fel arra, hogy átírd a múltat.”
„Ez az ember nem változik!”
Hal Melinda klinikai szakpszichológus is elmondta a véleményét a karácsony után nagy hullámokat vetett Magyar Péterrel készült interjúról: „van, ami magyarázhatatlan!” Majd kijelentette, hogy sok támadást kap azért, mert másfél éve azt hangsúlyozza, hogy a személyiség mintázatokban nyilvánul meg.
„Aki változik, az változtat a mintákon! Ez nem kis feladat! Kell hozzá belátás és bocsánatkérés (őszinte megbánás)! Kellene…”
– írta a szakpszichológus.
Hal Melinda felhívta arra a figyelmet, hogy az nem személyiségváltozás, hogy egyre rezzenéstelenebb arccal állít valamit, ahogyan az sem, ha néhánnyal több Petőfi-idézetet tud felmutatni!
„Akár pszichológus is ülhet vele szemben, akivel lehet takarózni, ez már a politikai pszichológia és politikai marketing kérdése”
– húzta alá.
A szakember azt is leszögezte, hogy „ez az ember nem változik!”.
„A nyilvánvalóról kimondani az igazat nemhogy nem szabályellenes, hanem kötelesség!” – zárta gondolatait Hal Melinda, aki egy olyan videós összeállítást is mellékelt a posztjához, melyben Varga Judit mellett Vogel Evelin is vallott Magyar Péterrel való kapcsolatáról.
Címlapkép: MTI/Veres Nándor



