A Civil Összefogás Fórum, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Szellemi Honvédők közössége a 2025-26-os évadban is várja vendégeit.
A január 12-ei rendezvényünk vendégei Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnökének meghívására:
- Kudlik Júlia újságíró, televíziós műsorvezető
- Bencsik Gábor író, újságíró, a Magyar Demokrata és a Magyar Krónika főmunkatársa
Moderátor: Heizler Norbert, a CÖF operatív igazgatója
A 2002-es vereség megtanított bennünket küzdeni és ha kellett még harcolni is. Emlékszem rá, milyen elszántan vetettük bele magunkat a munkába, miután kisírtuk a szemünket. Mindenki a maga területén haladta meg önmagát. De megtanított a vereség bennünket valami másra is. Hogy nem elég jól csinálni a dolgainkat, jól is kell tudnunk róla beszélni.

Nekem az a szerencsém, hogy önök elfogadtak olyannak, amilyen vagyok – mondta a beszélgetés során Kudlik Júlia.
Nem vagyok könnyű eset, de meggyőzhető, Gábor pedig engedte, hogy a könyv olyan legyen, amilyen én vagyok – mesélte a műsorvezető a nemrég megjelent A szólás mestersége című kötetről, amely Kudlik Júlia egész életpályáját idézi fel, a kezdetektől a jelenig, sok történettel és rengeteg fényképpel, valamint klasszikusoktól gyűjtött és saját gondolatokkal arról, hogy mi teszi az életünket széppé és értékekben gazdaggá.
A könyvet Bencsik Gábor kiadója gondozta. Ő úgy fogalmazott, mindig sikerült egyezségre jutniuk a tartalommal kapcsolatban.
Áprilisban az igaz szeretet és a félelem között választhatunk
– határozta meg Kudlik Júlia az áprilisi voksolás tétjét.
Annak, hogy 2010-től kezdve a polgári kormány kétharmadokkal került hatalomra majd tartotta meg azt, Bencsik Gábor szerint nem csupán a szörnyű baloldali vezeté volt az oka, hanem annak az érzete, hogy a helyzetnek helyre kell állnia. És helyre is állt! – értékelt.
A teológián azt tanultam meg, hogy minden bűn és bűnhődés után jön a kegyelem, a legádázabb vihar után is kisüt a nap – tette hozzá Kudlik.

Ebben az országban mindenki magyarul beszél, halljuk is egymást, csak nem értjük – vázolta fel a mai kommunikáció fő problémáját Kudlik Júlia. Vitára, dialógusra van szükség, mert az visz előre – mondta.
Szintén szó esett az este során arról, hogy vendégeink mit gondolnak a Digitális Polgári Körökről, hogyan lehet megszólítani az embereket, vagy szerintük mi a tétje az áprilisi választásoknak.
Az esemény felvételét alább teljes hosszában megtekintheti!



