Medvegyev atomcsapással fenyegette Párizst és Londont

Szerző: civilek.info

KÜLFÖLD

Dmitrij-Medvegyev

Az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese kijelentette: Oroszország nukleáris csapásokat indíthat Franciaország és az Egyesült Királyság ellen, ha ezek az országok atomfegyvereket vagy ahhoz kapcsolódó technológiát biztosítanak Ukrajnának.

Dmitrij Medvegyev egy Telegram-bejegyzésben azt írta: „Nem lehet kétség afelől, hogy ilyen körülmények között Oroszországnak minden rendelkezésére álló eszközt alkalmaznia kellene, beleértve a nem stratégiai nukleáris fegyvereket is az Ukrajnában található, országunkra fenyegetést jelentő célpontok ellen.”

Hozzátette: a csapások a fegyvereket szállító országokat is érinthetnék, amennyiben azok „bűnrészessé válnak az Oroszország elleni nukleáris konfliktusban”. Ezt az orosz katonai doktrína szerinti „arányos válasznak” nevezte.

Állítása szerint egy ilyen fegyverszállítás sértené a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződést (NPT), és „alapjaiban megváltoztatná a helyzetet”, mivel ez szerinte egyenértékű lenne azzal, mintha közvetlenül adnának át atomfegyvereket egy háborúban álló országnak – írja a Brussels Signal.

Egy pillanatig sem lehet kétséges, hogy ebben az esetben Oroszországnak minden fegyvert – beleértve a nem stratégiai nukleáris eszközöket is – be kellene vetnie az Ukrajnában található, országunkat fenyegető célpontok ellen” – ismételte meg.

A figyelmeztetés alapját az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat (SVR) aznap közzétett jelentése adja. Az SVR azt állította, hogy az Egyesült Királyság és Franciaország nukleáris robbanófejeket vagy azok alkatrészeit készül Ukrajnának szállítani, köztük egy kompakt francia fejlesztésű eszközt, amelyet tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétákhoz terveztek.

A jelentés szerint mindezzel Kijev tárgyalási pozícióját kívánják erősíteni, hogy Ukrajna „kedvezőbb feltételeket” érhessen el a harcok lezárásakor. A fegyvereket állítólag ukrán fejlesztésként tüntetnék fel a nemzetközi ellenőrzés elkerülése érdekében.

Az SVR a tervet a nemzetközi jog súlyos megsértésének nevezte, különösen az NPT vonatkozásában, és Londont, illetve Párizst a globális non-proliferációs rendszer kockáztatásával vádolta.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az SVR állításait „potenciálisan rendkívül veszélyesnek” minősítette, és közölte: ezek hatással lehetnek a jövőbeli tárgyalásokra. Peszkov parlamenti vizsgálatokat sürgetett az Egyesült Királyságban és Franciaországban.

Ugyanezen a napon Vlagyimir Putyin is hasonló hangvételű kijelentéseket tett a haza védőinek napja alkalmából. Azt mondta: „Az ellenség nem habozik bármilyen eszközt bevetni. Már a médiában is szó esik arról, hogy megpróbálnak vagy szándékoznak valamilyen nukleáris elemet is alkalmazni. Valószínűleg értik, ennek mi lehet a vége.”

Magyar Nemzet

Fotó: Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese – MTI/EPA/Szputnyik/A kormány sajtószolgálata/Jekatyerina Stukina

 

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004