A kaposvári kampányrendezvény után újabb állomáshoz érkezett Orbán Viktor országjárása: a miniszterelnök Egerben, a Dobó téren találkozik támogatóival.
Azért jöttem, hogy lehessen egy kérésem: támogassák Pajtók Gábor parlamenti képviselővé választását – fogalmazott Orbán Viktor az országjárásának az egri állomásán. A miniszterelnök elmondta, hogy remek képviselőt küldtek a parlamentbe, aki mindig bátran harcolt Eger és környéke érdekeiért. Ismertette, hogy tárgyalt a polgármesterrel a város helyzetéről és a legsürgősebb pénzügyi bajokat sikerült elhárítani.
A kormányfő elmondta, hogy szeret Egerbe menni, ha pedig itt találkoznak, abból általában győzelem szokott kikerekedni. Eger városa a győzelem szimbóluma és győzni fogunk az április 12-i választáson – húzta alá.
A kaposváriak azt üzenik, hogy ők nyerni fognak. És ha ők ott nyerni tudnak, akkor önöknek is kell – jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök köszönetet mondott az egrieknek a támogatásukért. Hozzátette, Nyugat-Európa szenved a háború szorításában. Egymillió munkahely szűnt meg, egész ipari szektorok számolnak fel.
„Nálunk ez azért nem történt meg, mert az önök által megtermelt pénzt nem küldtük Ukrajnába”
– hívta felé a figyelmet.

MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Kaiser Ákos
Kiemelte, miután a magyar adófizetők pénze nem került Ukrajnába, így a kormány teljesíteni tudta a vállalásait. Így sikerült kiterjeszteni az anyák adómentességét, és bevezetni a 13, illetve 14. havi nyugdíjat.
A miniszterelnök elmondta, aki gyermeket vállal, az a saját életében ne szenvedjen hátrányt. Ez így igazságos, fontos lépéseket tettünk ebbe az irányba, a következő ciklus végére pedig el is fogjuk érni – tette hozzá. Megjegyezte, hogy 2010-ben azt ígérte, hogy egy munkaalapú társadalmat építenek. Kiemelte, hogy Magyarországon munkából kell és lehet megélni.
Jelezte, hogy amikor átvették a kormányzást, akkor 3,6 millió ember dolgozott Magyarországon, ami most 4,7 millió, de szerinte lesz az 5 millió is.
Többre megy a haza egy becsületesen elvégzett fizikai munkával, mint a munkáját rosszul végző észkombájnnal. Ezt jelenti a munkaalapú társadalom és ezt folytatni fogjuk a következő négy évben is – közölte.
„A kormányfő a fiataloknak azt mondta, hogy iparkodjanak, hogy megtalálják a saját helyüket. Keressenek társat, alapítsanak családot és szeressék a hazájukat és minden a helyére kerül”
– tette hozzá.
– Ha nyomás van, akkor tudni kell nemet mondani. Olyan kormányt kell választani, ami már bizonyított, és tud nemet mondani – jelentette ki a miniszterelnök. Elmondta, a történelem során számtalanszor előfordult, hogy a magyarok ki akartak maradni a háborúból, de a vezetők alkalmatlansága miatt nem sikerült nekik.
– Nekünk magyar kormányra van szükségünk. Nincs indulat a szívünkben az ukránokkal szemben – jelentette ki Orbán Viktor. Kiemelte, a háború kezdetét követően Magyarország mindent megtett az ukrán menekültek jóléte érdekében, befogadtuk őket, ukrán nyelvű iskolákat nyitottunk.
„Nem kérhetik tőlük, hogy ne vásároljunk olcsó olajat, és ezzel tönkre tegyük a magyar gazdaságot, majd pedig a fiainkat elküldjük meghalni a háborúba”
– emelte ki a miniszterelnök. Kijelentette, nincs joga az ukrán elnöknek ahhoz, hogy a Magyarországot olajblokád alá vegyék.
Ukrajna nem számíthat Magyarország egyetlen támogató döntésére sem. Sem itt, sem Brüsszelben. Egészen addig, míg meg nem adják nekünk, ami jár – fogalmazott Orbán Viktor. Mint jelezte, Ukrajna villamosenergia ellátásnak a negyven százaléka Magyarországon keresztül megy. Azonban óvatos lenne azzal, hogy azt lekapcsolja, ugyanis az ukrán nép nem az ellenségünk, továbbá Ukrajnában magyarok is laknak. Így ezt az eszközt csak a legvégső esetben fogják használni.
A miniszterelnök kitért arra is, hogy most is igaz az a régi igazság, hogy a háború a pénzről szól.
Kijelentette, hogy valójában a magyarok pénzét akarják megszerezni. Ismertette, hogy olyan adórendszert vezettek be, hogy a nagy nemzetközi vállalatok az extraprofit egy részét be kell fizetnie a magyar költségvetésbe. Mint mondta, az elmúlt 15 évben a nagy nemzetközi cégektől 15 ezer milliárd forintot vett el és adta oda a magyar családoknak, nyugdíjasoknak és dolgozóknak.
A nemzetközi nagytőke arra készül, hogy megnyerje a választást és visszaszerezzék azt a pénzt, amit a magyar embereknek adtunk – fogalmazott. Mint jelezte, nem fogják engedni, hogy leválasszák Magyarországot az olcsó orosz olajról, amit a Mol hoz be, hogy helyette a Shell drága üzemanyagát kelljen választani.
„Nem adjuk oda a nagy nemzeti cégeinket a nyugati cégeknek. Akkor sem, ha az egész Tisza a feje tetejére áll”
– tette hozzá.
Végezetül azt kérte az egriektől, hogy támogassák őket, majd elmondta: kész arra, hogy a következő időszakban is megvédje Magyarország érdekeit, de ez csak akkor megy, ha ebben támogatják. Mindent köszönök, amit az elmúlt években kaptam – fogalmazott Orbán Viktor, majd azt ígérte, hogy az elkövetkező napokban felszántják az országot és a végén győzni fognak.
Címlapkép: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály