László András szerint az Európai Parlament és a Tisza brüsszeli pártcsaládja nem áll ki a nemzeti kisebbségek ügye mellett, amit az is bizonyít, hogy megakadályozták Gubik László részvételét a Benes-dekrétumokról szóló EP-vitán.
Az Európai Parlament és a Tisza brüsszeli pártcsaládja, az Európai Néppárt (EPP) nem elkötelezett a nemzeti kisebbségek, köztük a magyar kisebbségek ügye iránt, ugyanis megakadályozták, hogy Gubik László, a szlovákiai Magyar Szövetség elnöke részt vegyen a Benes-dekrétumokról és a szlovákiai magyarság helyzetéről tartott európai parlamenti vitán – jelentette ki László András, a Fidesz–KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője Brüsszelben szerdán.
Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) szerdai, a Benes-dekrétumokról és a szlovákiai magyarság helyzetéről tartott EP-vitájával kapcsolatban magyar újságíróknak nyilatkozva László András sajnálatosnak nevezte, hogy az európai uniós intézmények nem elkötelezettek a nemzeti kisebbségek ügye iránt, noha – mint fogalmazott – „ezt tapasztalhattuk a hosszú évek alatt, amióta az Európai Unió tagjai vagyunk”.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz–KDNP-kormányok és EP-képviselői mindig kiálltak a magyar kisebbség jogai mellett. Elmonda: a Fidesz–KDNP EP-képviselőinek kezdeményezéseit ugyanakkor „mindig lesöpörték az asztalról”. Így lesz ez a szerdai vitán is, hiszen – mint kiemelte – hogyan lehet a Benes-dekrétumokról, egy politikai kérdésről vitát tartani úgy, hogy épp a felvidéki magyarság politikai képviseletében nem vehet részt azon senki – mondta.
„Mi, a Fidesz–KDNP képviselői ott leszünk és ki fogunk állni a magyarok jogaiért”
– fogalmazott.
László András elszomorítónak nevezte, hogy az EP külügyi bizottságában tartott keddi vitán a Fidesz–KDNP kárpátaljai származású EP-képviselőjének „hevesen nekitámadtak”, miután Ferenc Viktória felhívta a figyelmet a kényszersorozott és meghalt magyarok ügyére.
„A tiszások frakciótársa, Michael Gahler néppárti EP-képviselő ki akarta oktatni Ferenc Viktóriát abból, hogy valójában mi az érdekük a kárpátaljai magyaroknak és mi nem az. Ennyit arról, hogy az Európai Néppárt mennyire támogatja a nemzeti kisebbségeket és az ő jogaikat”
– fogalmazott.
A Fidesz–KDNP képviselői Magyarország EU-tagságának kezdete óta minden kezdeményezést támogattak, minden ügyben kiálltak a magyarság fontos ügyei mellett. „Bármilyen ügyben, ha segítséget tudunk nyújtani a magyar kisebbség tagjainak, akkor a magyar kormányhoz fordulhatnak” – tette hozzá nyilatkozatában László András.
MTI / Magyar Nemzet
Címlapkép: László András – Fotó: MTI/Máthé Zoltán