Mivel az orosz–ukrán ütközőzónákban egyik fél sem tudott eddig számottevő eredményt felmutatni, szemmel láthatóan Oroszország és Ukrajna is más stratégiai eszközöket kezdett alkalmazni, hogy előnyre tegyen szert a másik féllel szemben. A konfliktus súlypontja egyre inkább a precíziós, infrastruktúra elleni támadásokra helyeződik át.
A szárazföldi frontok elhúzódó patthelyzete új dimenzióba tolta az orosz–ukrán háborút: a döntő ütközetek egyre inkább a hátországban zajlanak, ahol a drónok vették át a főszerepet. Miközben egyik fél sem képes gyors, áttörő sikert felmutatni a harctéren, a mélységi csapások intenzitása drámai ütemben nő, és mára ipari léptékű eszközhasználatról beszélhetünk. A jelenség hátteréről és következményeiről Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője beszélt.
A szakértő rámutatott: az orosz–ukrán szárazföldi frontokon egyik fél sem tud jelentős áttörést elérni. Az orosz előrenyomulás a vártnál lassabban halad, míg az ukrán erők ugyan képesek egyes szakaszokon lassítani vagy időszakosan visszavetni az orosz csapatokat, összességében nem tudják tartósan megállítani az előretörést.
Ebből adódóan mindkét fél egyre inkább új stratégiát követ: a hangsúly a hátország, azon belül is elsősorban a gazdasági infrastruktúra gyengítésére helyeződik át. A várakozás szerint az így előidézett gazdasági és társadalmi nehézségek közvetetten a fronton zajló műveletekre is hatással lehetnek.
Az elemző kiemelte: ukrán részről ezt a megközelítést nyíltan is képviseli Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsok, aki több nyilatkozatában is a hátország elleni csapások erősítését sürgette. Az orosz oldalon hasonló kijelentések kevésbé jelennek meg, ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, hogy Moszkva is ebbe az irányba mozdult el.
Hozzátette, hogy a hátországi támadásoknak két fajtája jellemző: a drónokkal, illetve a rakétákkal történő támadások. „Az már negyed- és féléves távlaton is látszik, hogy mindkét oldalon, mind az ukrán, mind az orosz részről folyamatosan növekszik a drónok mennyisége, egyre több támadást hajtanak végre ilyen eszközökkel” – húzta alá.
Kifejtette, hogy itt elsősorban a mélységi drónokról van szó, amelyek kifejezetten a 150 kilométernél távolabbi célpontokat támadják. „Mind az oroszok, mind az ukránok esetében gyakorlatilag rekordok dőltek meg a bevetett drónok számát illetően.”
2026 márciusában az oroszok által közölt megsemmisített ukrán mélységi drónok mennyisége 7300 volt, az ukrán fél 6462 lelőtt drónról számolt be, ami mindkét fél esetében rekordnak számít.
Olekszij Anton azonban felhívta arra a figyelmet, hogy ezek „csupán” a hivatalos adatok, és az erre vonatkozó számok sokkal nagyobbak lehetnek a valóságban.
Oroszország esetében a dróngyártás jóval centralizáltabb, vagyis nem sokféle platformra építenek, hanem néhány bevált típusra támaszkodnak. A leggyakrabban alkalmazott eszközök a Shahed-136/Gerany-2-es típusú drónok és annak továbbfejlesztett változatai, amelyek az indított támadóeszközök mintegy kétharmadát adják. Emellett más, lényegesen olcsóbb, ugyanakkor csapásmérő képességgel rendelkező drónokat is bevetnek: ilyen például a Gerbera, egy eredetileg hungarocell alapú csali drón, amelyet időközben robbanófejjel is felszereltek, illetve ide sorolható az Italmas nevű eszköz is – magyarázta a szakértő.
„Az ukrán hadseregben alkalmazott pilóta nélküli repülőeszközök köre ezzel szemben kifejezetten diverzifikált, mivel számos gyártó sokféle típust állít elő”
– mutatott rá.
„Ugyanakkor néhány rendszer kiemelkedik a használat gyakorisága alapján: az egyik a nagy hatótávolságú Ljutij, amely az első ilyen kategóriájú ukrán fejlesztés volt, és a csapások mintegy ötödét hajtják végre vele. A legelterjedtebb azonban az FP-1 típus, amellyel – a novemberi adatok szerint – az ukrán mélységi támadások közel fele történt” – zárta.
A Burevij ukrán rohamdandár egyik álcázott, T-64-es harckocsija a kelet-ukrajnai Harkivi területen fekvő Kupjanszk közelében húzódó frontvonalon – Fotó: MTI/EPA/Maria Senovilla