Lemondásra szólították fel Magyar Pétert: alkotmánysértést követhetett el a miniszterelnök

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Fotó: magyarnemzet.hu

Sulyok Tamásról tett kijelentései miatt az egykori alkotmánybíró lemondásra szólította fel Magyar Pétert.

Alkotmánysértés miatt Magyar Péter azonnal mondjon le!” – írta közösségi oldalán Pokol Béla volt alkotmánybíró.

Mint ismert, Magyar Péter ismét lemondásra szólította fel Sulyok Tamás köztársasági elnököt, miután az államfő az Indexnek adott interjújában arról beszélt: nem lát olyan körülményt, amely indokolná a távozását.

Pokol Béla posztjában arra hivatkozott, hogy az Alaptörvény 12. cikke kimondja: „a köztársasági elnök személye sérthetetlen.”

A korábbi alkotmánybíró szerint az új miniszterelnök korábbi kijelentései után ismét sértő módon nyilatkozott az államfőről, és ezzel – állítása szerint – megszegte esküjét, valamint alkotmánysértést követett el.

Csak remélni lehet, hogy a súllyal bíró ellenzéki politikai személyiségek a címben megfogalmazott követelést folyamatosan megismétlik majd a kormányfő ismétlődő alkotmánysértései után a jövőben”

– zárta gondolatait Pokol Béla.

Mandiner.hu

Fotó: magyarnemzet.hu

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004