Brüsszelben egyre égetőbb kérdéssé vált az Egyesült Államokkal való megállapodás ügye a határidő közeledtével, amiben továbbra is megosztottság látszik. Eközben az EU asztalrészt akar magának az ukrajnai béketárgyalások során, ám az továbbra is kérdés marad, ki képviselje a közösséget.
Miközben az Európai Unió külügyi tanácsa a közösség nemzetközi szerepéről egyeztetett, a háttérben egyre élesebbé válik a vita a kereskedelem, az ukrajnai békefolyamat és Kijev uniós közeledése körül – írta az Origo.
Sürgetik a megállapodást Washingtonnal
Brüsszel új intézkedéseken dolgozik annak érdekében, hogy az európai vegyipari és ipari vállalatok stratégiai jelentőségű alkatrészeiket ne egyetlen forrásból szerezzék be. A tervek szerint legalább három különböző beszállítóra lenne szükség. Az uniós tisztviselők ezt azzal indokolják, hogy mérsékelni kell Európa Kínától való függőségét.
Kulcsfontosságú szakaszába léphetnek az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi egyeztetések. A feleknek július 4-ig kellene végrehajtaniuk a tavaly nyáron megkötött megállapodást, miközben Donald Trump amerikai elnök egyértelművé tette: jelentős vámemelések jöhetnek az uniós termékekre, ha Brüsszel nem teljesíti vállalásait.
A tervek alapján az Európai Unió eltörölné az amerikai ipari termékeket és egyes mezőgazdasági árukat terhelő vámokat, cserébe Washington az uniós export jelentős részére kivetett „kölcsönös” vámokat 15 százalékra csökkentené. Azóta azonban az Egyesült Államok további vámokat vezetett be bizonyos fémtartalmú termékekre, és újabb intézkedéseket is kilátásba helyezett.
A kérdés az Európai Parlamentben is komoly vitát váltott ki. Míg az Európai Néppárt mielőbbi megállapodást sürget, más politikai erők további feltételek teljesítését várnák el.
Európa helyet akar a béketárgyalásoknál
Volodimir Zelenszkij az Európai Tanács elnökével, António Costával folytatott egyeztetése után arról beszélt: egyetértettek abban, hogy Európának részt kell vennie a tárgyalásokban, és határozott jelenlétet kell biztosítania a folyamat során. Az ukrán elnök szerint ugyanakkor továbbra sem világos, ki képviselhetné konkrétan Európát.
A kérdés rendezése korántsem egyszerű. Az Európai Unióban ugyan több vezető politikus neve is szóba kerülhetne, jelenleg nincs olyan szereplő, akit széles körű támogatás övezne egy Moszkvával folytatott tárgyalási folyamat élén.
Korábban Vlagyimir Putyin felvetésére Gerhard Schröder korábbi német kancellár neve is előkerült, akit sokan Moszkvához közel állónak tartanak. Ez a lehetőség azonban gyorsan lekerült a napirendről orosz kapcsolatai miatt. Ugyanakkor az európai vezetőknek előbb-utóbb dönteniük kell arról, ki képviselje a kontinens érdekeit, ha a tárgyalások magasabb szintre lépnek.
Napirenden a kárpátaljai magyarok ügye
Új szakasz kezdődhet az ukrán–magyar kapcsolatokban a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak ügyében. Kijev és Budapest megállapodott arról, hogy szakértői szintű egyeztetéseket indítanak a vitás kérdések rendezésére.
Az egyeztetések előzménye az ukrán és a magyar külügyminiszter első, nyilvánosan is elismert közvetlen megbeszélése volt. Mindeközben Ukrajna továbbra is azon dolgozik, hogy előmozdítsa európai uniós csatlakozási folyamatát. Magyarország korábban akadályozta a tárgyalási fejezetek megnyitását, Kijevben azonban most abban bíznak, hogy júniusban változhat a helyzet.
Orbán Anita külügyminiszter hétfőn közölte: a kedden induló tárgyalások megalapozhatják a kisebbségi jogokkal kapcsolatos kérdések gyors rendezését.
Az Ukrajnában élő magyar kisebbség helyzete hosszú ideje visszatérő vitaforrás Budapest és Kijev között. A korábbi magyar álláspont szerint ez volt az egyik fő oka annak, hogy Magyarország nem támogatta Ukrajna uniós csatlakozási folyamatának gyorsítását.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter korábban arról beszélt, hogy Kijev célja, hogy 2027-ben tagsági megállapodást kössön az Európai Unióval. Bár a teljes jogú tagság továbbra is távolinak tűnik, a következő hónapokban akár öt tárgyalási klaszter megnyitása is napirendre kerülhet. Az uniós tagállamok között ugyanakkor továbbra sincs teljes egyetértés Ukrajna integrációjának menetrendjéről.
Címlapkép: Kaja Kallas és António Costa – Fotó: Facebook/Kaja Kallas