A miniszterelnök által bűncselekménynek titulált tiltott pártfinanszírozás gyenge lábakon áll

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

WINDISCH László

Elhamarkodottan beszélhetett bűncselekmény elkövetéséről Magyar Péter az Építési és Közlekedési Minisztérium pincéjében talált zászlók és fideszes prospektusok kapcsán, ráadásul az Állami Számvevőszéket is minden alap nélkül vádolta meg a miniszterelnök.

Közismert, a tiszás kormányfő különböző minisztériumi épületeket bemutató turnéjának egyik állomása volt a Lázár János alatt működött szaktárca is, amelynek alagsorában lelt a különös szórólapokra. Magyar Péter azonnal bűncselekményről beszélt, mint fogalmazott:

„Több bűncselekményt is felvet, amit itt látunk – fogalmazott videójában. – Tiltott pártfinanszírozást és egyéb bűncselekményeket. Ezeket egyrészt az Állami Számvevőszéknek kellett volna vizsgálnia, de nyilván a hatóságok, a rendőrség is kivizsgálja, mi feljelentést teszünk, és akkor lesznek információk arról, hogy kit hallgatott ki a rendőrség, vagy más hatóságok milyen nyomozati cselekményeket folytattak, és hogy ki követte ezt el. Lázár János az ő beosztottjait vagy esetleg kormánytisztviselőket kényszerített arra, hogy ezeket sokszorosítsák, legyártassák, így tárolják.”

Úgy tűnik azonban, hogy a miniszterelnök ismét bakot lőtt.

Ami ugyanis a tiltott pártfinanszírozást illeti, ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász,  a CÖF-CÖKA szóvivője és elnöki főtanácsadója arra hívta fel a figyelmet, a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény kimondja, hogy a párt jogi személytől vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől vagyoni hozzájárulást nem fogadhat el, vagyis a párttörvény valóban tiltja a jogi személyektől érkező vagyoni hozzájárulásokat a fent kifejtettek szerint, azonban

pusztán az, hogy egy minisztériumi épületben politikai kiadványok maradtak, még nem jelenti azt, hogy a minisztérium közpénzből finanszírozott volna párttámogatást vagy vagyoni előnyt biztosított volna a párt számára.

Az Állami Számvevőszék sem hagyta szó nélkül, hogy Magyar rajtuk kérte számon, miért nem vizsgálták át a minisztérium pincéjét, és az ott fellelt szórólapok eredetét. Az ÁSZ közleményben tette világossá, hogy

„tévedés, és a hatályos jogszabályokkal ellentétes az ÁSZ-tól a kampány ideje alatti vizsgálati lépéseket számonkérni. Ilyen lépések az egyértelmű törvényi szabályozással ellentétesek és az Állami Számvevőszék alkotmányos szerepével összeegyeztethetetlenek lennének. Ráadásul a volt ÉKM pincéjében talált dokumentumokról a Tisza Párt május 17-i sajtótájékoztatóján kívül más információs forrás nem áll és nem is állhatott az ÁSZ rendelkezésére, így az ezekkel kapcsolatos ÁSZ vizsgálatot hiányolni gyakorlati szempontból is kérdéses. Az ÁSZ eddig sem tartott rendszeres kutatást a minisztériumok pincéjében, és ilyet – már csak jogszabályi felhatalmazás hiányában sem – a jövőben sem tervez.”

A szervezet arra is emlékeztette a miniszterelnököt, hogy az ÁSZ minden országgyűlési kampányt a választást követően, és nem a kampány időszakában vizsgált. „Ez a vizsgálat az idei országgyűlési választási kampány esetében is hivatalból, a törvényeknek mindenben megfelelően, határidőben meg fog történni. A vizsgálat legfőbb alapja a pártok által kötelezően közzéteendő, a választásra fordított állami és más pénzeszközök, anyagi támogatások összegét, forrását és felhasználásának módját részletező elszámolás. Az elszámolások nyilvánosságra hozatalának – a választástól számított 60 napos – határideje még nem járt le, ilyen elszámolást a Tisza Párt sem tett még közzé” – közölte a számvevőszék.

Mandiner

Címlapkép: Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke – Fotó: MTI/Kovács Attila

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004