Harmincas éveim elején olvastam Nemeskürty István Requiem egy hadseregért című művét. Közeledve a rendszerváltozáshoz, revelációként éltem meg, hogy Trianonról így is lehet írni. Tényekre alapozott őszinteséggel feloldozást adni a lefasisztázott második magyar hadsereg honvédeinek, akik mit sem tudtak arról, hogy nem a haza védelmében küldték vágóhídra őket. Ezután a könyv után – mely akkoriban kézről kézre járt – már képtelenség volt kollektív bűnösséggel vádolni a magyarokat itthon és a nagyvilágban.

Interjút kértem a Tanár úrtól, aki Pozsonyi úti otthonában fogadott, nem messze a helytől, ahol ma mellszobra áll. Kedélyes kávézás közepette levizsgáztatott művéből, mielőtt sor került a beszélgetés rögzítésére. Tőle hallottam először arról, hogy

a Requiem milyen rögös utat járt be a Kádár-korszakban, mire megjelenhetett.

Második találkozásunkra akkor került sor, mikor 1990-ben néhány hónapra elvállalta a Magyar Televízió elnökségét. Az átalakulás kezdetén buktatókkal teli feladat volt, amit Nemeskürty ugyanazzal a derűs nyugalommal, szálfaegyenes tartással fogadott, mely megjelenését, a lényét jellemezte. Nem csoda, hisz hivatásos katonatiszt édesapja mintájára maga is a katonai pályát választotta, ahonnan aztán a Rákosi időkben távolították el, mint politikailag megbízhatatlan elemet. Jellemző a korszakra, hogy bármennyire utálták, nem tudtak meglenni a tudása nélkül, ezért polgári alkalmazottként foglalkoztatták a hadmérnöki képzésben. Elégtételt 2001. augusztus 20-án kapott, mikor a millenniumi kormánybiztost dandártábornokká nevezték ki.

Nemeskürty István rendkívül szerteágazó életművére visszatekintve – születésének 101. évfordulóján – elmondhatjuk, hogy a huszadik század kultúrtörténetének egyik legjelentősebb és legszínesebb alakja, aki a történetírásban, az irodalomban és a filmes világban egyaránt maradandót alkotott.

Az életmű mélyebb megismerését most egy alapos és egyéni megközelítésű könyv segíti. Tavaly jelent meg Sallai Zsófia: Nemeskürty István (alcím: magyar küldetéstudattal a nemzet szolgálatában) című műve, mely az életpálya pontos bemutatása mellett elemzését a köré építi fel, hogy Nemeskürty küldetéses lélek volt, a szó nemes értelmében. Olyan ember, aki a nemzeti identitás meghatározó erejének tekintette a kereszténységet, és római katolikus hitét cselekvő erővé kívánta tenni élete során. Mint írta: „Magyarországot a keresztény életeszmény virágoztatta fel és tartotta életben.”

A történész Nemeskürty alapvetően arra kereste a választ, hogy mi tette lehetővé a magyar nemzet számára a fennmaradást a történelem zivataros évszázadaiban.

Álláspontja szerint a magyarok nem csupán otthont keresve, hanem határozott küldetéssel érkeztek a Kárpát-medencébe, azaz bejövetelük a térhódítás mellett egy küldetéstudattal átszőtt, tudatos cselekedet volt.

Szenvedélyesen kutatta azt is, hogy vajon mi tartotta életben a magyarok nemzeti azonosságtudatát, mikor évszázadokra megszűnt önálló államiságunk. A válasz számára egyértelmű: a nyelv. A magyar állam megszűnése után ugyanis a magyar nyelv volt az egyetlen, a magyarságot összekötő kapocs, amely a megmaradás, a kultúra és a történelem őrzője volt.

Műveiben visszatérően kitért arra is, hogy mi történt velünk az 1890-es években, mikor úgymond futott a szekér, de a nemzeti lelkesedés alábbhagyott. „Élveztük a jelent, a kiegyezés utáni előnyös helyzetet, nem törődtünk a jövővel. Az ezeréves mítosz tehát éppen az ezredéves ünnepségekre hunyt ki. Újjá kellett volna értelmezni, miként Szent István is tette; de ezt elmulasztottuk, mert már nem is tudtunk e mítosz létéről” – írja napjainkra tekintve is figyelmeztető módon.

A rendszerváltoztatást gyanakvással szemlélte, mert „a szabadságot nem a nemzet vívta ki, hanem ajándékba kapta azt az addigi rabtartójától”. Keserű iróniával jegyzi meg, hogy a pillanatnyi válasz a „mi végre vagyunk a világon?” kérdésre így hangzik: hogy hitelezőink megelégedésére „törleszthessük adósságainkat”.

Nemeskürty a globalizáció és a tömegkommunikáció korában arra figyelmeztet, hogy a nemzeti identitás megőrzése és a kritikus gondolkodásmód elengedhetetlen a külső befolyás elleni védekezéshez, mert a nemzet ereje a hagyományaiban, a kultúrájában és közös emlékezetében rejlik.

Sallai Zsófia monográfiájának előszavában Orbán Viktor, mint Nemeskürty tisztelője és barátja a következőket írja:

„Az ő üzenete úgy szólt, hogy merjünk visszatérni régi nagyságunkhoz és vállalni azt a küldetést, amit nekünk adott a Jóisten. Tőle tanultuk, hogy ennek betöltéséhez három lépcsőfokon át vezet az út: megérteni, hogy mi, magyarok mi végre vagyunk a világon, meglátni a magunk helyén, hogy mivel járulhatunk ehhez hozzá, végül pedig átérezni, hogy amire lehetőségünk van, azt kötelességünk meg is cselekedni.”

Címlapkép: Nemeskürty István a hadtörténeti múzeumban 2005-ben – Fotó: MTI–Honéczy Barnabás