„Ezért nem cseréltem le Szoboszlait” – Rossi a balesetről és a hiányzó magyar topjátékosokról is beszélt

Szerző: civilek.info

SPORT

Szoboszlai-Schäfer

A szövetségi kapitány szerint nekünk nincsenek klasszisaink, csak egy. Marco Rossi újfent elmondta, Magyarország labdarúgó-válogatottja nem egy elitcsapat, amely szórakozva lőhet több gólt egy Kazahsztán-típusú riválisnak.

Ahogyan arról beszámoltunk, Magyarország labdarúgó-válogatottja kedden hamar hátrányba került Kazahsztánnal szemben Debrecenben, de a második félidő elején előbb egyenlíteni, majd emberelőnyben fordítani tudott, így az utolsó felkészülési mérkőzését 3–1-re megnyerve hangolt a szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligájára, amelynek B divíziójában Észak-Írország, Georgia és Ukrajna lesz az ellenfele.

Életveszélyes kezdés után magabiztosan győzött a magyar válogatott Kazahsztán ellen + VIDEÓ

A lefújást követően Marco Rossi szövetségi kapitány elsősorban arról beszélt, hogy a játékosokhoz hasonlóan a szakmai stáb sem volt elégedett az első negyvenöt percben látottakkal. „Elkerülhető gólt kaptunk, majd bár nekünk is akadtak lehetőségeink, de nem használtuk ki őket. A szünet után harcosabb mentalitással mentünk ki a pályára, ennek köszönhetően vettük át a meccs irányítását és sikerült fordítani” – összegzett az olasz-magyar szakvezető, aki kitért az összecsapás közben történt balesetre is, amikor a stadion tetejéről lezuhant a pókkamera a gyepre, ami néhány méterrel éppen elkerülte az oldalvonal mellett tartózkodó operatőrt.

Megmondom őszintén, nem láttam pontosan, hogy mi volt, csak a nagy csattanásra lettem figyelmes. Ha egy kicsit arrébb esik a kamera, akkor lehet, most nem tudnék önökkel, újságírókkal beszélgetni.”

Kérdésre válaszolva Rossi megerősítette: nem csak a futballisták, hanem a kispadok között is volt konfliktus. „A kazahok győzni akartak, de néha túl vehemensek voltak, ezért kerültek emberhátrányba. Az sokkal nagyobb baj, hogy bizonyos periódusokban rosszul olvastuk a játékot, például tíz ember ellen tarthattuk volna többet a labdát, hogy még jobban kifárasszuk az ellenfelet. Emiatt bosszús vagyok” – mutatott rá.

Kitért arra is, hogy előzetesen azt tervezték, a hatvanadik perc környékén lecserélik Szoboszlai Dominiket.

Döntetlen volt az állás, ő pedig szeretett volna a pályán maradni és segíteni a csapattársainak. A végén már látszott rajta a fáradtság, ami nem csoda, hiszen hosszú idényen van túl, és az is igaz, hogy a hajrában már nem tudott olyan minőséget hozni, mint szokott. Mindenesetre ezúttal is nagy szívvel játszott, ami a többiekre is hatással volt” indokolta meg döntését a 61 éves tréner.

Marco Rossi hangsúlyozta: számunkra nincsenek barátságos találkozók, ezt el kell fogadnunk, és tisztában kell vele lennünk, hogy nem elitcsapat vagyunk, amely szórakozva lőhet több gólt egy Kazahsztán-típusú riválisnak.

A kapitány azt mondta, a magyar válogatott labdarúgók kvalitásait nem ő adja nekik, ha így lenne,

tizenegy Kvaracheliával, Szoboszlaival és Vitinhával állnánk fel.

Vannak jó focistáink, de topjátékosunk csak egy van. Ez részben genetika kérdése, másrészt a sok munka eredménye. A fiataljainkat most kipróbáltuk, láthattuk őket testközelből, de még van hová fejlődniük. Talán lesz lehetőségük nívósabb bajnokságban is kipróbálni magukat”.

Végezetül szót ejtett a kazahok ellen két gólpasszal záró Szűcs Tamásról, aki szerinte nagyon jó tulajdonságokkal rendelkezik: „intelligens és iszonyatosan gyors”. Kovács Bendegúz kapcsán a remek bal lábát, a labdakezelését és a kemény munkavégzését emelte ki, s nem zárta ki, hogy Varga Barnabással együtt szerepeltesse.

Magyarország elsőként szeptember 25-én Ukrajnát fogadja a Puskás Arénában az NL-ben.

Mandiner.hu

Schäfer András (elöl) gólöröme a Magyarország – Kazahsztán barátságos labdarúgó-mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2026. június 9-én. Mögötte Szoboszlai Dominik – Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004