Reagált a Liverpool arra, ami Szoboszlaival és Pécsi Árminnal történt Debrecenben

Szerző: civilek.info

SPORT

Szoboszlai-gól

A Liverpool szurkolói is értelemszerűen leginkább már a csapat azon játékosain tartják rajta a szemüket, akik a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokságon pályára lépnek. Ám a Liverpool a hivatalos honlapján tegnap éjjel megemlékezett arról is, hogy a magyar válogatottban Szoboszlai Dominik gólt és gólpasszt is jegyzett a kazahok ellen, Pécsi Ármin pedig először húzhatta magára a magyar válogatott mezét.

A Liverpool honlapján tegnap éjjel a debreceni Magyarország–Kazahsztán felkészülési mérkőzés is bekerült a vezető hírek közé azzal a felütéssel, hogy Szoboszlai Dominik gólt szerzett a magyar válogatottban, amelyben Pécsi Ármin most mutatkozott be.

Életveszélyes kezdés után magabiztosan győzött a magyar válogatott Kazahsztán ellen + VIDEÓ

A cikkben beszámolnak arról, hogy Szoboszlai csapatkapitányként kezdett a magyar válogatott 3-1-es győzelmével zárult találkozón, és a második játékészben ő egyenlített közelről egy beadásból. A folytatásban pedig ő adta gólpasszt szabadrúgásból Schäfer Andrásnak, aki messziről nagy gólt lőtt a bal felső sarokba. S ez a mérkőzés mérföldkövet jelent Pécsi Ármin pályafutásában: a 21 éves kapus, aki tavaly nyáron csatlakozott a Vörösökhöz, egy óra elteltével szállt be a játékba a kispadról, s most debütált a magyar válogatottban – írja a klub honlapja a Magyar Nemzet összefoglalója szerint.

A Liverpool honlapján Szoboszlai Dominik gólja és Pécsi Ármin bemutatkozása a magyar válogatottban fontos hír lett – Fotó: Liverpoolfc.com

Szoboszlai Dominik: Nem húzom magam ki az ilyen felkészülési meccsekből

Pécsi Ármin a lefújás után az M4 Sport kamerája előtt a következőket mondta a debütálásáról: – Valahogy így képzeltem el, örülök, hogy a csapat tudott nyerni, mert nehezen kezdődött a mérkőzés. A debütálás miatt nagyon boldog vagyok, úgy éreztem magam, mintha ez nem egy új helyzet lenne, ismerős volt a közeg. Mire pályára léptem, nagyon nem is kellett játékba avatkoznom. Elképesztő gólt lőtt a Schäfi, nagyon látványos volt a kapuból.

Pécsi Ármin bemutatkozását a magyar válogatottban az X-en 717 ezer követővel rendelkező The Redmen TV is megosztotta a követőivel, azzal a megjegyzéssel, hogy fényes jövő vár a kapusra.

Szoboszlai Dominik a vegyes zónában nyilatkozott: – Nem húzom magam ki az ilyen felkészülési meccsekből, mert a csapatnak szüksége van rám, nem kell megmagyarázni, miért adok minden alkalommal száz százalékot. Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de van mögöttem egy olyan csapat, aki meg nem kíméli őket. Új keret volt márciusban és most is, örülök annak, hogy a jövőre nézve stabilan nézünk ki, az egész heti munkával elégedett vagyok, a pályán kívül is jól érezzük magunkat, az újak közül is mindenki megtette a magáét.

Szoboszlai Dominik elárulta, a világbajnokság történéseit nem feltétlenül követi majd nyomon, még mindig csalódott, amiért a magyar válogatott lemaradt róla:

Nekem most egy kis „focidetox” jól fog esni. Az az igazság, még mindig vannak bennem szomorú gondolatok, de ha úgy jön ki egy napom, hogy éppen van szabadidőm egy vb-meccs idején, akkor lehet, hogy belenézek. De nem attól függően alakítom a programomat, hogy a vb-t nézhessem, mert lesz jobb dolgom is.

Szoboszlai Dominik (j) gólt szerez a Magyarország – Kazahsztán barátságos labdarúgó-mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban – Fotó: MTI/Illyés Tibor

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004