Navracsics Tibor aggasztó mintázatra hívta fel a figyelmet a Tisza Párt körül

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

Egy miniszteri egyeztetés és egy polgármesteri látogatás kapcsán vont le tanulságokat a korábbi miniszter.

Fejezettöredék a Tisza-kormányzás kezdeti szakaszából – kezdte Facebook-posztját Navracsics Tibor, amelyben rámutatott két hír alapján

a Tisza Párt politikusaihoz kötődő két „születési jegyre”: a mobiltelefonra és a hangrögzítésre, amelyek „alapvetően határozzák meg a Tisza politikusainak működését, úgy tűnik”.

1. A miniszter egyeztetésre hívja a vele együttműködő szövetségek képviselőit. Majd amikor megérkeznek, figyelmeztetik őket, hogy a mobiltelefonjaikat hagyják kint a titkárságon. Mindenki döbbenten néz a másikra. Egyiküknek egészségügyi okokból állandóan magánál kell tartania a telefonját. Alig engedik meg neki, hogy végül ő egyedül bevihesse.

2. A frissen megválasztott országgyűlési képviselő látogatást tesz az egyik polgármesternél. Amikor belép, akkor nyomatékosan indítványozza a házigazdánál, hogy tegyék ki a mobiltelefonjaikat a beszélgetés idejére a titkárságra.”

„A nagy kérdés, hogy mitől félnek. Hiszen ők egymás beszélgetéseit szokták felvenni, nem? Ennyit a választáson kétharmados többséggel győzött párt társadalommal szembeni bizalmáról most, 2026-ban.”

– mutatott rá Navracsics Tibor.

Mandiner.hu

Fotó: Facebook / Navracsics Tibor

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004