Lemondott posztjáról az aranykonvojügy miatt a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője

Szerző: civilek.info

BELFÖLD

ukrán aranykonvoj

Benyújtotta lemondását a Legfőbb Ügyészségnek Fürcht Pál főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője – közölte a Legfőbb Ügyészség Kommunikációs és Sajtófőosztálya.

A közlemény szerint Fürcht Pál a június 8-án benyújtott lemondását elsődlegesen az úgynevezett aranykonvojügyben a közte és a KNYF nyomozásának felügyeletét ellátó Legfőbb Ügyészség illetékes szakfőosztálya közötti szakmai nézetkülönbségekkel indokolta.

Ahogy a közleményben írják, az ukrán pénzszállítók elfogása kapcsán a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen jogellenes fogvatartás bűntette és más bűncselekmények miatt van folyamatban eljárás. Ezen ügyben egyes nyomozástaktikai kérdésekben – bizonyos nyomozati cselekmények és a gyanúsítottként potenciálisan szóba jöhető személyek kihallgatásának sorrendje miatt – szakmai vita alakult ki a KNYF és a szakfőosztály vezetője között.

A Legfőbb Ügyészség szakfőosztályának szakmai álláspontja szerint egyes magas beosztású érintettek kapcsán már most megfogalmazódott bűncselekmény megalapozott gyanúja, míg a nyomozó ügyészség az eljárási cselekmények más sorrendjét preferálta.

A konfliktushelyzet feloldásaként Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész – az illetékes szakfőosztály vezetőjének javaslatára, az elfogultság látszatát is kerülendő, az említett és egy további ügyben – a Legfőbb Ügyészség másik szakmai szervezeti egységét jelölte ki a nyomozás további felügyeletére

– írták a közleményben.

Hozzátették: a legfőbb ügyész többször kinyilvánította és írásos utasításba is adta, hogy a nyomozó ügyészségnek az ügy minden szálát ki kell vizsgálnia, függetlenül attól, hogy kit és mely szervezeteket érint. A kérdéses nyomozásban a közeljövőben érdemi eredményekre lehet számítani.

A közlemény szerint Fürcht Pál főügyész vezetői beosztásáról való lemondása egyoldalú nyilatkozat, amely a vonatkozó jogszabály alapján hat hónapon belül lép hatályba. A főügyésznek a nyomozásfelügyeleti területen egy legfőbb ügyészségi ügyészi álláshelyet ajánlottak fel.

MTI

Címlapkép: Az ukrán aranykonvoj szállítmánya – Fotó: Facebook/Magyarország Kormánya

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004