Köszönöm szépen a szót, elnök asszony!

Legyen ebben a házban tere az értő figyelemnek, a tiszteletteljes párbeszédnek, a bocsánatkérésnek! Egy indulatos választási kampány után a parlament alakuló ülésén hangoztak el ezek a szavak házelnök asszonytól. Köszönet érte.

Tisztelt miniszterelnök úr! Ahogy kormánypárti képviselőtársaim, az ellenzéki padsorokban is valószínűleg hozzám hasonlóan emelkedett szívvel és – egyébként én magam a politikai közösségem veresége ellenére – az országépítés reményével léptem be újoncként ebbe az ülésterembe. Sajnos azonban az ön eskütételét követő megszólalása után a reményeim gyorsan szertefoszlottak.

„Ön ciklusokon át tüntette ki bizalmával azt a korszakot, amelynek gyümölcseit szedte, és mégis teljesen árnyalatlanul, a megelőző időszak kapcsán felperzselt földről, tatárjárásról, az ország aljas kifosztásáról, emberek szándékos megnyomorításáról szónokolt és szónokol azóta is.”

Ön nyíltan megtámadta ugyanezen az ülésen a hivatalban lévő közjogi méltóságokat, Sulyok Tamás elnök úrral az élen, akinek ultimátumot adott, hogy távozzon az ön útjából. A kormánytagok kinevezésekor már a fotókon sem szerepelhetett, ami a dehumanizálás iskolapéldája. Ön május 9-i beszédében Antall József miniszterelnök urat idézte, nem először. „Én szolgálok addig, ameddig szolgálatom hasznos. Teszem ezt legjobb tudásom szerint.”

„Ha mérleget vonunk, fel kell tenni a kérdést, hogy valóban ez a beszédmód és ez a politika jelenti az ön legjobb tudását? Mert amit eddig láttunk, az fényévekre van Antall József mintájától és nívójától. És ami a legfontosabb, valóban hasznos-e hazánknak az a stílus, amit az elmúlt hetekben zúdított a társadalomra, igen, önökre is. Mert ami itt kibontakozik, nem a megígért szeretetország, hanem a gúny, a verbális agresszió, a megvetés, a fenyegetőzés, félelemkeltés és fontos ügyekben az elhallgatás. A jogállam és a társadalom szétverése felé vezető egyenes út.”

Ön május 26-án azzal a poszttal ébresztette az országot, hogy „Jó reggelt elvtársak!”. Az elvtársozás nem a politikai ellenfeleit sértette meg, hanem azokat a valódi diktatúráknak a valódi áldozatait, az ő méltóságukat tiporta sárba. Ugyanezen a napon itt a parlamentben érdemi válaszokat nem adott a kérdésekre, de odavágtatott Gulyás Gergelyhez, miután tegeződve, bennünket kollektíven bűnözőnek titulálva kiabált. Azokat a szavazókat vette semmibe, akiknek képviseletében vagyunk jelen.

„Nem vagyunk az ön hadifoglyai, ahogy ön az országot sem ejtheti túszul!”

Kormányfői viselkedése nyomán terjed ugyanez a mentalitás. Az emberei tisztességes állami vezetőkről, hivatalnokokról, polgármesterekről, intézményvezetőkről, országos szervezetek szóvivőiről, helyi intézményvezetőkről állítják bemondásra, hogy bűnözők, maffiózók, gyerekek megnyomorítói, de minimum Orbán janicsárok vagy értéktelen bábok.

„A kollektív bűnösség elvét alkalmazva ön mindenkit el kíván távolítani, aki nem tetszik önnek, és szíve szerint sóval hintené be azt a tizenhat évet, amelynek ön tizennégy éven át zsánerfigurája, klasszikus kedvezményezettje volt.”

Ön június másodikán Berlinben szólította fel lemondásra saját hazája köztársasági elnökét. A kínosan álldogáló Friedrich Merzre sem tekintettel. Ez hogy történhet meg? És amikor – még fontosabb és már itt volt szó róla – június 10-én hoztak egy olyan kormányhatározatot, ami 216 ezer családot érint, arról elfeledkezett megszólalni, és a másnapi kormánytájékoztatón sem esett róla szó.

Ön sokszor szólított fel bennünket bocsánatkérésre. A magam részéről örömmel megteszem. Bocsánatot kérek, ha valakit itt vagy bárhol máshol megbántottam, vagy valakinek rosszat okoztam. De bocsánatot kérni senki nem tudhat olyan ügyekben, amelyeket nem követett el.

„Javaslom, hogy ragaszkodjunk, ahogy a Beneš-dekrétumok esetében, továbbra is a kollektív bűnösség helyett a személyes felelősséghez.”

Miniszterelnök úr! Antall József édesapja azt tanította fiának, hogy az önuralmát mindig őrizze meg. Tizenhat éven keresztül ezt ő is és Orbán Viktor is megtette. Mindig sikerült nekik itt a parlamentben. Vegyen róluk példát, és

„mindenkinek, aki ma úgy érzi, hogy sarokba szorították, három szót üzenek: mindig van kiút!”

Címlapkép: Máthé Zsuzsa a KDNP országgyűlési képviselője – Fotó: Facebook / Máthé Zsuzsa