Havasi Bertalan: Lényegtelen, hogy kit jelölnek a köztársasági elnöki posztra

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Havasi-Bertalan

A Fidesz kommunikációs igazgatója véleményezte a legfrissebb ötletelést az államfő személyével kapcsolatban.

Ma Magyarországon tiszás önkényuralom van, Sulyok Tamás államfőt erőszakkal távolították el, így lényegtelen a személy kérdése köztársasági elnöki posztra – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hatalmas megtiszteltetésnek érezné, ha Polgár Judit elvállalná a köztársasági elnöki felkérést.

Havasi Bertalan úgy fogalmazott: „Teljesen lényegtelen a személy kérdése, még a »jelölés« és a »társadalmi egyeztetés« összes tenyérbemászó körülményével együtt is”.

Azt írta, Magyarországon „tiszás önkényuralom van, ahol a jogállamiság és az alkotmányos demokrácia nem működik”, és szerinte ez éppen abból a tényből tudható, hogy már nem Sulyok Tamás a köztársasági elnök, „Magyar Péter ugyanis erőszakkal eltávolította”.

Minden más csak porhintés, színjáték, ha úgy tetszik: bábozás” – fogalmazott Havasi Bertalan.

A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője vasárnap levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolták köztársasági elnöknek.

Vezércsel: Polgár Judit jelölését kérik a köztársasági elnöki pozícióra

Ezt követően Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon bejelentette: hétfőn találkozik Polgár Judittal, és megtiszteltetésnek érezné, ha elvállalná a felkérést.

MTI

Havasi Bertalan – Fotó: Magyar Nemzet/Ladóczki Balázs

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004