Bóka János szerint a kialakult helyzetért Magyar Pétert terheli a felelősség, Rétvári Bence ugyanakkor a kormányfő első látványos kudarcáról posztolt.
Polgár Judit az egyetlen jó döntést hozta – írta közösségi oldalán Bóka János. A Fidesz frakcióvezető-helyettese arra reagált, hogy Polgár Judit nemet mondott Magyar Péternek, nem vállalja az ideiglenes köztársasági elnök szerepét.
Bóka János arra is felhívta a figyelmet, hogy a kialakult méltatlan helyzetért a felelősség Magyar Pétert terheli. A fideszes politikus azt is megerősítette, hogy a színjáték további felvonásaiban sem vesznek részt.
Magyar Péter első látványos kudarcának nevezte Polgár Judit visszautasítását Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője.
Egy újabb bejegyzésben Rétvári azt írta, Magyar Péter jön egy személyes bocsánatkéréssel Polgár Judit felé, amiért ilyen kellemetlen és vállalhatatlan helyzetbe hozott egy nemzeti ikont.
A frakcióvezető úgy fogalmazott, Magyar Péter mítosztalanítódásának első látványos pillanata ez. Mert ezt ő rontotta el személyesen, nem tud másra mutogatni. Az eddig mindig riposztozó, mindenre csípőből visszavágó politikus önmagát szorította sarokba.
„Most a követői is ízelítőt kaptak Magyar Péter hatalomgyakorlásából. Nem tud uralkodni magán, indulatból hoz döntéseket, csak a közösségi média algoritmust akarja meglovagolni. Nem mérlegeli egy köztársasági elnöki jelölés összetettségét, csak a napi interakció versenyt akarja megnyerni”
– tette hozzá. Azt is írta, ilyen lefagyott Tisza-frakciót még nem láttak a parlamentben, ilyen megosztott még nem volt a Tisza-tábor, ilyen nyersen még nem látták a tiszások Magyar Péter meggondolatlan, indulatos és agresszív hatalomgyakorlását.
Polgár Judit mattot adott a miniszterelnöknek – Fotó: Facebook/Polgár Judit hivatalos oldala