Genfben is tombol a demokrácia: az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa előtt a CitizenGo aktivistájától, Rocio D’Angelotól megvonták a szót, kikapcsolták a mikrofonját, mert megkérdőjelezte, hogy Michelle Bachelet, az ENSZ-főtitkári poszt radikális feminista várományosa alkalmas a vezetésre.
Az aktivista közlése szerint: „az elnök ezt »személyes támadásnak« nevezte, és egyetlen kattintással törölt.”
De kérem alássan, hiszen éppen az a kérdés, hogy a jelölt alkalmas-e vagy sem. Hogyan mondható el, hogy a sok millió civilt képviselő szervezet szerint egy radikális feminista, aki nyíltan támogatja az abortuszt, a genderideológiát, az azonos neműek házasságát és azt, hogy gyermekeket fogadhassanak örökbe, alkalmatlan az ENSZ vezetésére? Hogyan lehetne véleményt mondani róla, ha nem lehet?
D’Angelo elmondta, hogy „Spanyolország szót kért, hogy egy jelöltet támogasson a főtitkári pozícióra. Engedélyezték. Pár perccel azután, hogy engem elhallgattattak, Észak-Macedónia pontosan ugyanezt tette. Engedélyezték. Egy radikális NGO a felszólalási idejét arra használta, hogy befeketítse azokat, akik a »család és tekintély« köré szerveződnek – olyanokat, mint Ön és én. Engedélyezték! Még az időkeretüket is túllépték. Az Egyesült Nemzetek Szervezete azt állítja, hogy védi a szólásszabadságot. Ám amikor egy élet- és családpárti hang megkérdőjelezi Michelle Bachelet ENSZ-főtitkári jelöltségét, elvágják a mikrofont.”
A civil szervezet vallja, hogy az ENSZ-nek nincs szüksége ideológiákra. Vezetésre van szüksége. Olyan valakire, aki képes a nemzeteket egyesíteni. Olyan személyre, aki hajlandó megérteni: nem dönthetik el senki által meg nem választott bürokraták, hogy mit tanítanak gyermekeinknek, és hogy törvényeink védik-e az életet.
Úgy tűnik, az ENSZ is rálépett arra a veszélyes útra, aminek a végén a demokrácia felszámolása várhat ránk. A CitizenGo arra figyelmeztet, hogy „július végére az ENSZ Biztonsági Tanácsa megkezdi titkos »szavazás-előkészítő« fordulóit, hogy kiválassza a következő főtitkárt. Ez úgy történik, hogy a Biztonsági Tanács 15 tagja titkos szavazólapokat kap, »támogat«, »nem támogat« vagy »nincs vélemény« megjelöléssel ellátva. Nincsenek kamerák. Nincsenek jegyzőkönyvek. Nincs elszámoltathatóság. Fordulóról fordulóra a jelölteket csendben kirostálják, míg végül csak egyetlen név marad, és a Közgyűlés szeptemberi »szavazása« egyszerűen csak jóváhagyja. Bürokraták döntenek zárt ajtók mögött. Nincs nyilvános vita. Nincs beleszólása. Miután megegyeznek a személyben, a Közgyűlés szeptemberi szavazása puszta formalitás.”
Már csak abban reménykedhetünk, hogy mégis győz a józan belátás és a tizenötök meghallják a civilek tiltakozó hangját. Úgy legyen!
Az ENSZ Biztonsági Tanácsábak ülésterme – Fotó: Per Krohg/commons.wikimedia.org