Az ellenállási nyilatkozat a következő évek meghatározó dokumentuma lesz.
A Fidesz székháza előtt tart sajtótájékoztatót Orbán Viktor és Bóka János, a párt új frakcióvezetője, mivel a szerverek lefoglalása miatt az épületben nem működik semmi.
„Nem erre gondoltunk, nem ilyen körülményekre számítottunk, de kénytelenek vagyunk itt megtartani a mai sajtótájékoztatót, mert a házban nem működik semmi. Az ügyészség tegnap minden demokratikus normán és jogszabályon túlterjeszkedve az összes szerverünket elvitte, a házban nincs internet, az egész rendszerünk nem működik, le vagyunk vágva a világhálóról”
– kezdte Orbán Viktor. A Fidesz elnöke közölte, két dolog miatt vannak itt: kedden a Fidesz elnöksége elfogadott egy dokumentumot, az ellenállási nyilatkozatot, amely a következő évek meghatározó dokumentuma lesz, valamint Bóka János miatt, akivel egy erős, mély és sikeres együttműködésre készül.
Felszámolták a jogállamot
A Fidesz elnöke az ellenállási nyilatkozatról elmondta, az alaptörvény 17. módosítása egy teljesen új helyzetet állított elő, olyan helyzetben vagyunk, mint a Kádár-rendszer utolsó éveiben,
„amikor sem demokrácia, sem jogállam nem volt. Amikor egy politikai versenyt korlátoznak, és a hatalom dönti el, ki indulhat a választáson és ki nem, az azt jelenti, hogy megtagadják a választóktól, hogy ők döntsenek, kikre bízzák az ország legfontosabb döntéseit. Ez történt az alaptörvény 17. módosításával, kizártak bennünket, kizárták az ellenzék felét a közéletből. Azzal pedig, hogy a köztársasági elnököt személyre szabott, visszamenőleges hatályú alkotmánymódosítással elmozdították, felszámolták a jogállamot, a fékek és ellensúlyok rendszerét kiiktatták, egy politikai rendszer jött létre: a politikai önkényuralmi rendszer”
– fogalmazott Orbán Viktor.
Leszögezte, a Fidesz ezzel szemben határozza meg magát, az új önkényuralmi rendszerrel szemben állnak. Azt ígérte, helyre fogják állítani a demokratikus jogállamot, és az addig megszületett illegitim döntéseket felülvizsgálják.
„Sulyok Tamás volt az utolsó legitim köztársasági elnök”
– jelezte. Nemcsak a kormánnyal, hanem az alkotmánymódosítással létrehozott új önkényuralmi rendszerrel is szemben állnak – mondta. Hangsúlyozta, világosan kimondja az ellenállási nyilatkozat azt, hogy ez az új politikai rendszer illegitim, mert az alaptörvény durva sérelmével hozták létre, és célja a hatalom kizárólagos birtoklása.
„Ezt a rendszert elutasítjuk, az elmozdított tisztségviselők helyére állított személyek megválasztásában nem veszünk részt”
– jelentette ki. Rámutatott, azok a személyek, akiket most megválasztanak, illegitimek lesznek. Most már csak illegitim köztársasági elnökök, illegitim alkotmánybírósági tagok és elnökök következnek.
„A Fidesz azt vállalja, hogy mindenkit támogat, aki felemeli a hangját, aki másokkal összefogva fellép és kiáll a szabadság mellett”
– fogalmazott Orbán Viktor.
A Fidesz frakcióvezetője, Bóka János arról beszélt, megtisztelő, hogy egyhangú szavazással választották vezetőnek.
„Azért jelentkeztem erre a feladatra, mert nagyon sokat kaptam ettől a politikai közösségtől: hitet, szeretetet, most a nyílt önkény napjaiban kész vagyok arra, hogy ne hátra, hanem előre lépjek, ha ezzel tudok szolgálni” – fogalmazott, hozzátéve, célja, hogy olyan parlamenti képviselőcsoportja legyen ennek a politikai közösségnek, ami erőt, hitet ad és amely a saját arcát látja majd viszont benne.
„Képesnek és alkalmasnak tekintem magam erre” – fűzte hozzá.
Orbán Viktor emlékeztetett, volt már ilyen, és az ellenzék akkor is azt választotta, hogy részt vesz az önkény felszámolásában. „1990 előtt időközi választások voltak, ahol az ellenzék elindult és nyert, és a parlamentben harcolt az önkény ellen, most tesszük most is” – mondta.
Megjegyezte, az önkényuralmi rendszer úgy jött létre, hogy a Tiszára szavaztak az emberek.
„A hatalmi önkénnyel szemben a parlamenten belül és kívül minden békés eszközt igénybe veszünk. Egy önkényuralmi rendszert csak azok tudják megváltoztatni, akik a szavazatukkal létrehozták. Létrejött egy önkényuralmi rendszer, ezen csak azok tudnak változtatni, akik a Tiszára szavaztak, ők pedig nem támogatták ennek a hatalomnak a létrehozását. A kérdés, hogy a Tisza-szavazók meddig tűrik az önkényt” – közölte.
Arról, hogy kapott-e kritikát amiatt, mert Amerikába utazott, a párt elnöke azt mondta: fontos, de nem hivatalos tárgyalásokon vett részt, ha itthon lett volna, sem tudott volna ennél többet tenni az ellen, hogy az új kormány épp bontotta a jogállamot. Elmondta, saját forrásból utazott és vett részt a vb-n, egyúttal megjegyezte, örül, hogy csak négyévente van ilyen sportesemény, mert nem tudná megengedni magának.
Orbán Viktor arra is kitért, terveiről Tusnádfürdőn számol majd be részletesen, milyen eszközökkel küzdenek a Tisza ellen.
Szijjártó Péter lemondásáról elmondta, messzemenőkig támogatta a döntését, ugyanakkor a közéletben még fontos szerepet vizionál számára.
Bóka Jánosról úgy vélekedett, hiába volt korábban SZDSZ-es, a felfogása és értékítélete a szuverén Magyarország felépítésében egybevágott az ő nézeteivel.
„Jánosban teljes a bizodalmunk” – fűzte hozzá.
Nemzeti lesz az ellenállás
A jövővel kapcsolatban Orbán Viktor arról beszélt, az ellenállás nemzeti jellegű lesz. „A nemzetben mindenki benne van, de az ellenállásban azok fognak részt venni, akiknek fontos a szabadság. Széles lesz, nem párt- vagy ideológiai alapon szerveződik, így mindenkit várunk” – mondta, majd Bóka János azzal egészítette ki, az Információs Hivatal munkatársa volt, ami megtiszteltetés volt, de nem misztifikálná ezt túl.
A teljes tagnyilvántartást is elvitte az ügyészség
A Fidesz elnöke reagált az NKA-támogatásokkal kapcsolatban feltett kérdésre is. Mint fogalmazott, a kormánynak nem volt szerepe benne, de az volt az elvárása, hogy az összeget kultúrára és populáris kultúrára fordítsák és országosan terüljön szét.
Orbán az NKA-ügyet egy koncepciós eljárásnak tartja. Szerinte nyilvánvaló, hogy az NKA döntéseiben résztvevő emberek semmi rosszat nem tettek: a magyar kultúra rendelkezésére bocsátották azt az összeget, amit a kormány a számukra megszavazott. Semmi rosszat nem tettek.
„Hogy ők miért lettek mégis áldozatok? Ez az ürügy arra, hogy elvigyék a Fidesznek a szervereit. Tegnap olyasmi történt, ami sehol a nyugati világban nem fordulhat elő, és az elmúlt 36 évben soha nem történt meg Magyarországon. Nyilvánvalóan politikai utasításra az ügyészség elvitte a Fidesz teljes tagnyilvántartását. Elvitte a Fidesz teljes tagnyilvántartás-befizetését. Elvitte a levelezésünket. Ilyen csak súlyos diktatúrákban szokott előfordulni”
– mutatott rá Orbán Viktor, aki szerint ez azért történik, hogy a Fideszt, amely politikailag még ezt a súlyos vereséget is jól láthatóan túlélte és erősödőfélben van, most jogilag ellehetetlenítsék.
„Ahogy az önkény nő, úgy a Fidesz erősödik” – vélekedett, szerinte a magyarok nem fogják elfogadni az önkényt, ők pedig ennek ellen fognak állni, ez pedig a párt erősödését szolgálja.
Arra a kérdésre, mit gondol arról, hogy a Tisza-kormány Polgár Juditot kérte fel az államfői tisztség betöltésére, úgy fogalmazott: sok minden kavargott benne, de a „szánalom” jutott eszébe arról, amit műveltek a sakkbajnokkal.
„Nem szerettem volna, ha a nemzet elveszíti egy magyar hősét. Ő egy legitim hős, egy csillag, nem szerettük volna elveszíteni, így örülök, hogy visszautasította a köztársasági elnöki felkérést” – jelezte.
Orbán Viktor és Bóka János – Fotó: magyar Nemzet/Mirkó István